Nincs több alkohol a norvég Munkáspárt gyűlésein

 

Jonas Gahr Støre, a norvég Munkáspárt vezetője bejelentette, hogy többet nem szervíroznak szeszes italt a párt rendezvényein. Gyakori volt a szexuális zaklatás.

Az elnök annak kapcsán beszélt a témáról, hogy a párt egyik korábbi magas rangú vezetőjét, Trond Giske-t több női kollégája is „helytelen viselkedéssel” vádolta meg. Néhány ilyen eset a párt rendezvényein történt meg a beszámolók szerint, de pontos részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

Giske decemberben bocsánatot kért viselkedéséért, amiért szerinte az alkohol volt a felelős.

Egészen idáig az ingyen italok megszokottnak számítottak a párt rendezvényein, ugyanakkor a január végi tisztújító már teljesen absztinens lesz. Az elnök szerint „az alkohol az elefánt a porcelánboltban, eltörli a határokat és az emberek olyan dolgokat tesznek, amiket nem lenne szabad”.

A The Local norvég kiadása szerint az ügy rendkívül kellemetlen a baloldali pártnak, amely mindig is a nemek közti egyenlőség egyik élharcosának számított. A Munkáspárt egyébként elég csalódást keltően szerepelt a tavaly októberi választásokkor.