Moszkva elutasítja Trump közleményét az iráni atomalkuról

 

Oroszország elutasítja Donald Trump amerikai elnök közleményét az iráni atomprogramról kötött hathatalmi megállapodással kapcsolatban. Az Európai Unió meglehetősen hűvösen reagált Trump javaslatára.

Az amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését, de mint írta, “ez az utolsó eset”, hogy – igazolva a nukleáris megállapodásban foglaltak Irán általi betartását – kiterjeszti a szankciók felfüggesztését további 120 napra. Az Egyesült Államok még nem vonul ki a megállapodásból, de a mostani igazolás jelentette “az utolsó esélyt”. Ha viszont “nem kerül elérhető távolságba” az egyezmény módosítása, Washington a maga részéről “azonnal felmondja” azt – írta Trump.

Irán ere reagálva közölte, hogy a megállapodást nem hajlandó újratárgyalni.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pedig szombaton orosz hírügynökségek szerint kijelentette, hogy Trump “buldózerrel próbálja megváltoztatni a megállapodást”. Hozzátette, hogy szerinte az amerikai kormány már eldöntötte, hogy a maga részéről felmondja a megállapodást, és ez egy “nagy külpolitikai hiba” volt.

Az Európai Unió szombaton első állásfoglalásában  hűvösen reagált az amerikai elnök indítványára. Az unió kül- és biztonságpolitikai  főképviselőjének, Federica Mogherininek  szóvivője leszögezte, hogy az EU tartja magát az Iránnal kötött atomalkuhoz.

“Számunkra a legfontosabb  a megállapodásban foglaltak teljes és hatékony betartása” – fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: “Tudomásul vesszük Donald Trump nyilatkozatát.”

A német külügyminisztérium annyit közölt, hogy folytatja a megállapodás végrehajtását, és a berlini vezetés találkozni fog európai partnereivel, megvitatandó, hogyan reagáljanak az amerikai elnök álláspontjára.

Lu Kang kínai külügyi szóvivő szombaton közölte, hogy Peking ellenez mindenfajta egyoldalú washingtoni szankciót, és síkraszáll “a sok munkával tető alá hozott értékes megállapodás” megtartása mellett. A szóvivő szerint az átfogó megállapodás elérése nem volt könnyű feladat, ezért minden érintett félnek a megszokottnál is sokkal nagyobbra kell értékelnie ezeket az eredményeket.

A ruandai látogatásán tartózkodó Vang Ji kínai külügyminiszter szombaton telefonon beszélt Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel, és a megbeszélés után azt mondta, hogy országa a továbbiakban is konstruktív szerepet fog vállalni az atommegállapodás fenntartásában és végrehajtásában. Vang nyugalomra intette Teheránt, és arra kérte,