A szíriai kormányerők stratégiai jelentőségű települést foglaltak el Idlíbben

 

A szíriai kormányerők stratégiai jelentőségű települést foglaltak el az ellenzéki fegyveres csoportok kezén lévő északnyugati fekvésű Idlíb tartomány déli részében - jelentette vasárnap a szíriai válság fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező. londoni központú emigráns szervezet szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők előtt ezzel megnyílt az út a Szindzsár nevű település melletti légitámaszpont irányába. Az orosz légierő támogatását élvező kormányerők és Irán által támogatott milicista szövetségeseik jelenleg a stratégiai fontosságú Abu-Duhúr katonai repülőtér felé haladnak előre.

A damaszkuszi rezsim erői megerősítették, hogy a szíriai hadseregnek és szövetségeseinek sikerült bevenniük a fontos útkereszteződés mentén fekvő települést. A katonai repülőteret 2012-ben vették ostrom alá a lázadók, és 2015 szeptemberére teljes mértékben uralmuk alá vonták a légibázist. Maga Idlíb tartomány szintén 2015-ben került ki a hadsereg ellenőrzése alól, azután, hogy az ellenzékiek elfoglalták az azonos nevű tartományi fővárost.

Az elmúlt hónapokban a kormányerők jelentős területi nyereséget értek el Idlíbben, amely jelenleg is nagyrészt a felkelők és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű fegyveres szervezet uralma alatt áll. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport található, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ágaként volt ismert.

Idlíb egyébként egyike annak a négy feszültségmentesítési – lényegében tűzszüneti – övezetnek, amelyekről az ellenségeskedés enyhítése érdekében állapodtak meg szeptemberben a szembenálló felek az Aszad kormányát támogató Oroszország és Irán, illetve az egyes lázadócsoportokat segítő Törökország közvetítésével.