Olasz sajtó: Decemberben feloszlik a római parlament, márciusban lesznek a választások

 

Az olasz államfő december utolsó napjaiban oszlatja fel a római parlamentet, és március 4-re tűzi ki a parlamenti választások időpontját, addig is a Gentiloni-kormány a helyén marad – írta szerdán az olasz sajtó.

Értesülések szerint elkészült a 2018-as parlamenti választások menetrendje, s ennek alapján Sergio Mattarella államfő a jövő évi költségvetés elfogadását követően, valószínűleg december 27. körül oszlatja majd fel a római parlament két házát.

Így az államfő a parlamenti választásokat március 4. vasárnapra tűzheti ki. A dátumok hivatalos bejelentése december utolsó napjaiban várható. Az új összetételű parlament és a kormány beiktatásáig helyén marad a jelenlegi, Paolo Gentiloni vezette kormány.

Elemzők szerint ez garanciát nyújt az esetleges választási káoszban. A parlamenti választások eredménye ugyanis teljesen bizonytalan, mivel a szemben álló balközép, jobbközép és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) által képviselt harmadik pólus közül egyik sem tűnik jelenleg képesnek kormánytöbbség biztosítására.

A feltételezések szerint az sem kizárható, hogy ha a márciusi választásokon patthelyzet alakul ki, az olasz államfő újabb választásokat ír ki, ahogyan ez 2016-ban Spanyolországban is történt. Ebben az esetben a Gentiloni-kormány akár még hónapokig a helyén maradhat, politikai folyamatosságot biztosítva Olaszországnak.

A 2013 februárjában tartott legutóbbi parlamenti választásokon az ellenzéki M5S bizonyult a legnagyobb pártnak 25,5 százalékkal. Az M5S azonban nem volt hajlandó koalícióra lépni egyetlen más párttal sem, így nem tudott kormányt alakítani.

Végül a balközép Demokrata Párt (PD) vezette koalíció került kormányra az államfő kiválasztotta Enrico Letta vezetésével, akit 2014-ben Matteo Renzi váltott le. Renzi a 2016 decemberében tartott alkotmányügyi népszavazás nyomán bukott meg, helyét Paolo Gentiloni vette át. A Gentiloni-kormány a 64. olasz kormány a második világháború óta.