Brexit: a brit kormány nem fog kifarolni az előzetes megállapodásból

 

Nem fog kifarolni a brit kormány az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről előző héten elért megállapodásból, azt mielőbb kötelező érvényű jogi szöveggé kell alakítani – mondta Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén.

Előzőleg nagy felháborodást váltott ki Brüsszelben David Davis Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter kijelentése, miszerint a szigetország távozásának fő kérdéseiről szóló, múlt pénteken tető alá hozott egyezménynek nincs jogi kötelező ereje, az inkább csak egyfajta szándéknyilatkozat.

„Nem fogunk elfogadni semmilyen visszalépést. Az egyezséget gyorsan olyan megállapodássá fogjuk alakítani, amely jogilag kötelező mindhárom területen” – közölte Barnier. A következő hónapokban egy rövid és pontosan meghatározott átmeneti időszak lesz a felek közötti egyeztetés középpontjában, valamint előzetes tárgyalásokat fognak folytatni a jövőbeli kapcsolatrendszerről – tette hozzá.

A strasbourgi ülésen Guy Verhofstadt, az EP főtárgyalója elmondta, telefonon beszélt Davis-szel, aki biztosította afelől, hogy egyáltalán nem áll szándékukban visszatáncolni az egyezségből.

A felszólaló képviselők nagy többsége méltatta Barnier munkáját, és üdvözölte a kiválási feltételekről született előzetes egyezséget.

Az Európai Parlament hamarosan szavaz egy határozattervezetről, melyben várhatóan kimondják, hogy a képviselő-testület meglátása szerint tovább lehet lépni az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, azonban vannak még tisztázásra váró kérdések.

Diplomáciai források szerint az EU–brit jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések legkorábban márciusban kezdődhetnek meg, már amennyiben a huszonhetek vezetőinek e heti csúcstalálkozóján jóváhagyják a második tárgyalási szakasz megindítását. Ennek célja állítólag az, hogy Londonnak elegendő ideje legyen arra, hogy világosabbá tegye a jövőre vonatkozó elképzeléseit.