Netanjahu: Az amerikai lépés lehetővé teszi a béke megteremtését

 

A bírálatokkal szemben éppen hogy lehetővé teszi a közel-keleti békét Donald Trump amerikai elnök előző heti döntése, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Brüsszelben, hozzátéve, reményei szerint az Európai Unió is követi az amerikai példát.

„A lépés nem akadályozza, hanem lehetővé teszi a békét, a béke alapja ugyanis a valóság elismerése” – közölte Netanjahu, mielőtt Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel megkezdte megbeszélését. Netanjahu később részt vett az uniós tagállamok külügyminisztereinek informális munkareggelijén. Elmondta, arra számít, hogy az amerikai példát követve a jövőben az európai országok többsége is Jeruzsálembe fogja költöztetni a nagykövetségét. Jeruzsálem háromezer éve a zsidó nép fővárosa, hetven éve pedig Izraelé, és aki ezt nem ismeri el, az „tagadja a történelmi igazságot” – szögezte le.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, Federica Mogherinivel tartott sajtóértekezleten Brüsszelben 2017. december 11-én – Donald Trump amerikai elnök öt nappal korábban bejelentette, hogy az Egyesült Államok Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Netanjahu arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok új békejavaslaton dolgozik, és ennek kapcsán úgy fogalmazott, véleménye szerint „adni kellene egy esélyt a békének”. Mint mondta, a legfontosabb ugyanakkor az, hogy a „palesztinok végre elismerjék a zsidó államot, és ismerjék el, hogy annak van fővárosa, amelyet úgy hívnak, hogy Jeruzsálem”. A miniszterelnök emellett az európai-izraeli együttműködés fontosságát és szükségét hangsúlyozta a biztonság, a gazdaság és az innováció területén, rámutatva, hogy ez országa mellett az EU számára is rendkívül lényeges.

Aláhúzta: Izrael a Közel-Kelet legnagyobb hatalma, amelynek fellépése akadályozza az iszlamista fegyveres szervezetek térségbeli térnyerését, s ez Európa számára is kulcsfontosságú, a harcok pusztítása elől ugyanis milliók menekülnek a kontinensre, ami jelenleg az EU legnagyobb problémáját jelenti. Izraeli miniszterelnök huszonkét éve nem járt hivatalosan Brüsszelben.

Mogherini határozottan elítélte a zsidók elleni támadásokat

Élesen elítélte a zsidók ellen világszerte elkövetett támadásokat hétfőn Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta Brüsszelben. „A lehető leghatározottabban elítélem a támadások mindegyikét a zsidók, Izrael és az izraeli állampolgárok ellen” – hangsúlyozta Mogherini az uniós országok külügyminisztereinek Netanjahuval közös informális munkareggelije előtt.

Federica Mogherini, uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő (Fotó: EPA/STEPHANIE LECOCQ)

Az előző héten Mogherini, illetve az EU több tagállama is elítélte Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Tel-Avivból áthelyezik Jeruzsálembe, amelyet Izrael fővárosaként ismer el.

Jakartában szélsőséges muszlim csoportok tiltakoztak Trump döntése ellen

Szélsőséges muszlim csoportok tagjai megmozdulást tartottak hétfőn az indonéz fővárosban Donald Trump amerikai elnök múlt heti döntése ellen, amelynek értelmében Washington ezentúl Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. Több száz demonstráló gyűlt össze az Egyesült Államok jakartai nagykövetsége előtt. A szögesdróttal körbevett épületet több tucat rendőr őrizte.

„Vérünket adjuk Palesztináért” – harsogta a tüntetők egyik vezetője egy hangosbeszélő segítségével, miközben a társai egy izraeli zászlót égettek. A tiltakozók Trumpról készült képeket és amerikai zászlókat is meggyújtottak. Többen palesztin zászlókat lengettek, antiszemita jelszavakat skandáltak, és táblákat emeltek a magasba az intifádát, a palesztin felkelést támogató jelszavakkal.

Jakarta, 2017. december 11. Palesztin szimpatizánsok Donald Trump amerikai elnök arcképét és amerikai zászlót gyújtanak fel az indonéz fővárosban, Jakartában 2017. december 11-én, öt nappal az után, hogy Trump bejelentette: az Egyesült Államok Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. (MTI/EPA/Mast Irham)

A Trump döntése elleni megmozdulást az Iszlám Védelmezőinek Frontja (FPI) elnevezésű szélsőséges muszlim szervezet irányította, amely a saría, vagyis az iszlám törvénykezés bevezetését követeli – az egyébként szekuláris jogrendű – Indonéziában. A hét végén egy jóval nagyobb, többezres tömeg követelte Jakartában, hogy Indonézia – a világ legnépesebb muszlim országa – korlátozza diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal, illetve utasítsa ki az amerikai nagykövetet Jeruzsálem státuszának megváltoztatása miatt.

„Trump lépése felgyorsítja Izrael pusztulását”

„A lépés fel fogja gyorsítani a cionista rezsim pusztulását, és megkétszerezi a muszlimok egységét” – jelentette ki hétfőn Amir Hatami tábornok, iráni védelmi miniszter. Mohammed Bakeri iráni vezérkari főnök pedig úgy fogalmazott: Trump  „ostoba lépése” egy új intifáda kezdetének tekinthető. A Gázai övezetet kormányzó Hamász palesztin szervezet vezetője, Iszmáil Haníje a múlt csütörtökön hadüzenetnek nevezte a lépést, és péntektől újabb intifádát (palesztin felkelést) hirdetett az amerikai államfő Jeruzsálem státuszával kapcsolatosan hozott döntése miatt. Izrael válaszul megerősítette hadseregének a megszállt Ciszjordániában állomásozó egységeit.

Amir Hatami tábornok, iráni védelmi miniszter (Forrás: Wikipedia)

Amir Hatami tábornok, iráni védelmi miniszter (Forrás: Wikipedia)

Trump lépését az iráni vezetés is elítélte. A síita muszlim nagyhatalomnak számító Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta az Izraellel való szembenállás és a palesztin ügy támogatása központi részét képezi az ország külpolitikájának. Irán számos Izrael-ellenes milíciát támogat, köztük a Hezbollah libanoni síita szervezetet. Szaíd Haszan Naszralláh, a Hezbollah vezetője hétfőn kijelentette, hogy szervezete és annak térségbeli szövetségesei mostantól megújult figyelemmel követik a palesztin ügyet. Naszralláh felszólította a Hezbollah szövetségeseit: vezessenek be egységes stratégiát az Izraellel való szembeszállás megszervezésében.

Az amerikai elnök a múlt szerdán Washingtonban jelentette be, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és az amerikai nagykövetséget néhány éven belül Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik át. Döntése komoly felháborodást és tüntetéshullámot váltott ki a muszlim országokban. Mahmúd Abbász palesztin elnök eközben minél több közel-keleti országot próbál felsorakoztatni az amerikai döntés ellen tüntető országok között.

Donald Trump amerikai elnököt kipában ábrázoló falfestmény festenek át feketével palesztinok az Izraelt és a palesztin területeket elválasztó biztonsági betonfalon a Jeruzsálemtől mintegy 10 kilométerre, délre fekvő ciszjordániai Betlehemnél 2017. december 7-én, egy nappal azután, hogy Trump aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot. Trump bejelentette továbbá, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezteti át az amerikai nagykövetséget – a szóbuborékban álló felirat jelentése: „Építek neked egy testvért.” (Fotó: MTI/EPA/Abed al-Haslamun)

Donald Trump amerikai elnököt kipában ábrázoló falfestmény festenek át feketével palesztinok az Izraelt és a palesztin területeket elválasztó biztonsági betonfalon a Jeruzsálemtől mintegy 10 kilométerre, délre fekvő ciszjordániai Betlehemnél 2017. december 7-én, egy nappal azután, hogy Trump aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot. Trump bejelentette továbbá, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezteti át az amerikai nagykövetséget – a szóbuborékban álló felirat jelentése: „Építek neked egy testvért.” (Fotó: MTI/EPA/Abed al-Haslamun)

Az amerikai államfő döntését Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, illetve az EU több tagállama is elítélte. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Brüsszelben Mogherinivel való megbeszélésének kezdete előtt kijelentette: a bírálatokkal szemben éppen hogy lehetővé teszi a közel-keleti békét Donald Trump amerikai elnök előző heti döntése, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A közös sajtótájékoztatón Mogherini ezzel szemben azt mondta: az unió szerint egyedül a kétállami megoldás jelentheti a konfliktus lezárását. Jeruzsálem státuszát pedig a feleknek közvetlen tárgyalások útján kell rendezniük, amelyeket mihamarabb meg kell kezdeni.