Trump sok millió ember haragját korbácsolja fel

 

Donald Trump elnök világossá tette, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és Tel-Avivból átköltözteti nagykövetségét a városba. A nemzetközi jog szerint Izrael Jeruzsálemet megszállás alatt tartja, és hosszú a sor a világ vezetőinek, akik már a hivatalos bejelentés előtt tiltakoztak – a moszkvai és az ankarai külügyminiszter, a kínai külügyi szóvivő, az ENSZ közel-keleti békeküldöttje, Ferenc pápa és a palesztin elnök is, miután beszéltek telefonon. Általában az olyan régi szövetségesek, mint Nagy-Britannia, de Németország és Franciaország is helyteleníti a lépést. Értelemszerűen az izraeli miniszterelnök támogatja a döntést.

A lépés nem meglepő, hiszen ez egyike volt az elnök választási ígéreteinek – fogalmazott Frank Tibor, az ELTE amerikanisztika tanszékének vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Mint mondta, Trump megpróbálja megtartani azokat az embereket maga mögött, akik őt beszavazták a Fehér Házba.

 

A nagykövetség átköltöztetésére több év múlva kerülhet csak sor, esetleg túlnyúlhat Trump első ciklusán is, ám a bejelentés elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát.

A döntésnek inkább belpolitikai jelentősége van az Egyesült Államok szempontjából, Trump a saját híveinek a fejével gondolkodik – a szakértő ugyanakkor nem gondolja, hogy tágabb külpolitikai célokat szolgálna ez a lépés.

Ezzel nagyon sok embert – köztük a muszlim lakosságot – sért meg, sok millió ember haragját korbácsolja fel, és veszélyes politikai lépésnek tekinti  mindenki, amivel Trump elnök egy bizonytalan jövő felé indítja el a közép-keleti térséget – fogalmazott Frank Tibor.

Veszélyes irányba mozdult el az amerikai elnök, nem csak ezzel a lépéssel, de már az Észak-Koreával kapcsolatos fenyegetéseivel is; olyan Egyesült Államokat képzel el, amely önmaga dönt a világ nagy dolgaiban. Kilép a párizsi klímaegyezményből, a New York-i menekültügyi egyezményből mindenki ellenében, majd elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát.

Vagyis egy öncélú, saját feje szerint gondolkodó Egyesült Államokat, és amerikai elnököt látunk mozgásban, és ez minden racionálisan és higgadtan gondolkodó nemzetközi tényezőt arra ösztönöz, hogy fellépjen ez ellen – fogalmazott Frank Tibor, aki nem tartja valószínűnek, hogy Trump eláll a döntéstől.