„A brüsszeli meghallgatás a boszorkányüldözés része”

 

Csütörtökön ismét Magyarországról rendeznek meghallgatást az Európai Parlament belügyi, állampolgárjogi és igazságügyi bizottságában (LIBE). Több magyar civil is felszólal, várhatóan a magyar kormánnyal szemben. A kormányszóvivő korábban azt mondta, a nemzeti konzultáció eredménye egyértelmű utasítás a kormánynak arra, milyen álláspontot kell képviselnie az unióban.

A meghallgatás tárgya, hogy a magyarországi demokrácia helyzete hogyan alakul. Ez ugyanakkor leginkább a politikai boszorkányüldözés része – jelentette ki Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette, azok a témák lesznek napirenden, amelyek már sokszor vádaskodás tárgyát képezték, mint a felsőoktatási törvény módosítása, a civiltörvény vagy a magyar médiahelyzet.

A meghallgatás nem releváns, mivel nem lesz közvetlen következménye. Ez csupán annak a jelentésnek az előkészülete, amelyet a bizottságban ülő holland zöldképviselő, Judith Sargentini tesz majd, és amely később az Európai Parlament plénuma elé kerül.

Többségben vannak Soros barátai

Kiemelte: a bizottságban többségben vannak Soros György barátai – maga a jelentéstevő is a meghívott civil szervezetek is ide tartoznak –, így előre lehet borítékolni, mi történik a meghallgatáson. Ott lesz a Helsinki Bizottság, illetve a Mérték Médiaelemző Műhely is, mely egy újabb keletű Soros-szervezet – tette hozzá.

Úgy vélte, a jelentéstevő Sargentini vélhetően azt írja majd le, hogy diktatúra van Magyarországon. E jelentés majd az Európai Parlament elé kerül, ahol kétharmaddal kellene a jogsértéseket megállapítani – mondta Kovács István.

Fegyver lenne? 

Az úgynevezett jogállamisági mechanizmusra – mely folyik Lengyelországgal szemben – nincs valódi szerződéses felhatalmazása a bizottságnak – fűzte hozzá.

Mivel nincs egységes definíciója a jogállamiságnak és a részfogalmaknak, mint a szólásszabadság, sajtószabadság, szabad választások, és minden tagállamban mást értenek a fogalom alatt, sőt tagállamokon belül is vita van –, ezért olyan fegyvert akar kialakítani az unió több szervezete, mellyel sakkban lehetne tartani tagállamokat, választott képviselőket és kormányokat – állapította meg.