Újraindult a folyami fuvarozás az Oderán

 

A Balti-tengert Csehországgal összekötő folyón hosszú évtizedekig szünetelt a kereskedelmi hajózás. Idén azonban - néhány merész vállalkozónak hála - minden eddigi rekordot megdöntött az áruforgalom.

Hosszú évekig nem volt folyami fuvarozás a német-lengyel határon húzódó Oderán, az utóbbi időben azonban néhány helyi vállalkozó úgy gondolta, érdemes újraindítani a kereskedelmet. Egyikük 19 éves volt, amikor apja uszályán kezdett dolgozni. Később Nyugat-Európában dolgozott, most Németországból tért haza, hogy részt vegyen a nagyszabású vállalkozásban.

A fokozott keresletnek hála mára már tizenkét uszályon évi száz ezer tonna szén és egyéb áru csörgedezik az Oderán. A lengyelországi navigációs iroda igazgatója azt mondta: céljuk a Balti-tenger és Szilézia közötti állandó folyami kereskedelem lehetőségeinek megteremtése.

Szükséges újraépíteni és modernizálni az Odera gátjait, és újakat építeni a Balti-tenger irányában – mondta Mariusz Przybylski, a belföldi navigációs iroda igazgatója. Amint megfeleltünk a nemzetközi szabályoknak, beindulhat a fuvarozás – tette hozzá. Kiemelte, hogy a folyami kereskedelem környezetkímélő és olcsó alternatívát állíthat a drága és környezetszennyező légi- illetve közúti fuvarozással szemben.