Több ezren tüntettek Bécsben

 

Több mint háromezren tüntettek szerda este Bécsben az október 15-i parlamenti választásokon harmadik helyet elért radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lehetséges kormánykoalíciós tagsága ellen.

A tiltakozók gyertyákat, lámpásokat, fáklyákat és transzparenseket is vittek magukkal a megmozduláson, egyfajta kört alkottak a bécsi kormányzati negyed körül – írta le a tüntetést a TASZSZ orosz hírügynökség.

Több tüntető közölte, hogy az FPÖ-n belüli konkrét személyeknek a kormányban való részvétele ellen tiltakoznak, mert szerintük ezek az emberek szélsőséges jobboldaliakkal állnak kapcsolatban.

A TASZSZ jelentése szerint a tüntetők nagy része diákokból, bevándorló hátterű emberekből és baloldali nézeteket valló tiltakozókból állt.

Többen közülük bírálták Sebastian Kurzot, a választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjét és Asztria következő kancellárját. A 31 éves konzervatív politikus mondanivalója szerintük olykor jobboldali nézetekre emlékeztet.


Bécsi tüntetés a jobboldali pártok esetleges koalíciója ellen

A tüntetés szervezői szerint 8-10 ezer ember vett részt a megmozduláson.

Sebastian Kurz október közepén jelentette be, hogy pártja koalíciós tárgyalásokat kezd az FPÖ-vel. Döntését azzal indokolta, hogy a két párt politikájában sok a tartalmi átfedés, és mindketten a gyökeres változás hívei.

Az ÖVP és az FPÖ egyaránt szeretné zéróra csökkenteni az illegális bevándorlást, kevésbé vonzóvá tenné az osztrák jóléti rendszert a gazdasági bevándorlók számára, és adócsökkentést tervez az alsó jövedelemkategóriákba tartozók számára. A szabadságpártiak közül azonban több politikust ért bírálat, mert jobboldali szélsőségesekkel álltak vagy állna kapcsolatban.

Az FPÖ jelezte: akkor lép koalícióra a néppártiakkal, ha megkapja a belügyminiszteri tárcát, amely személyesen a pártot vezető Heinz-Christian Strache irányítása alá kerülhet. Az FPÖ emellett svájci mintára közvetlen demokráciát építene ki Ausztriában.

Az október 15-i parlamenti választásokon a néppártiak 31,5 százalékot, a szociáldemokraták 26,9 százalékot, a szabadságpártiak pedig 26 százalékot kaptak.