Kína erélyesen tiltakozik az importvámok megemelése miatt

 

Peking tiltakozását fejezte ki szombaton amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök beharangozta a kínai importra kivetett vámok megemelését.

A pekingi kereskedelmi minisztérium közleménye szerint a kínai fél határozottan ellenzi ezt. Donald Trump bejelentése „egyoldalú, alattomos protekcionizmus, olyan magatartás, amely nyomásgyakorlást jelent a világra, az igazságosságra, sérti az amerikai-kínai megállapodásokat, aláássa a kölcsönös tiszteletet.”

„Ez sérti az egyenlőség és kölcsönös előnyszerzés elveit, és komoly kárt okoz a sokoldalú kereskedelem rendszerének. Az Egyesült Államok megfizet ezért” – üzeni Peking, és felszólítja Washingtont, hogy ne becsülje alá a kialakult helyzetet, és ne hozzon többé hibás döntéseket.

Pénteki amerikai bejelentés

Donald Trump pénteken a Twitteren bejelentette, hogy megemeli a kínai importra kivetett vámokat. Mikroblogbejegyzéseiben tudatta: 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre a vámot a jelenlegi 25 százalékról 30-ra emeli, a szeptemberre tervezett 300 milliárd dollár értékű árura kirovandót pedig 10-ről 15 százalékra srófolja. Elemzők szerint ezzel csaknem valamennyi kínai importportéka vámtételét megemeli.

A döntést az amerikai elnök azt követően hozta nyilvánosságra, hogy megbeszélést folytatott gazdasági és kereskedelmi tanácsadóival.

„Nincs szükségünk Kínára”

Donald Trump egy sor Twitter-üzenetben már jelezte, hogy válaszol Peking döntésére, miszerint a kínai kormány 75 milliárd dollár értékű amerikai importárura 5-10 százalékos pótvámot vet ki.

„Nincs szükségünk Kínára, őszintén szólva, sokkal jobban megvagyunk nélküle” – írta még a helyi idő szerint péntek délelőtti Twitter-bejegyzésében Trump. Akkor egyben bejelentette: felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, sőt, hozzák vissza az Egyesült Államokba a Kínába kiszervezett termelést.

A vállalatokra vonatkozó döntését az érintettek elutasították. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.