Milliárdokat különített el a rendezetlen Brexit-kiválás esetére a brit kormány

 

A brit kormány bejelentette csütörtökön, hogy további több mint kétmilliárd fontot fordít a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésére való felkészülésre.

A 2,1 milliárd font hozzávetőleg kétszerese annak az összegnek, amelyet az év korábbi szakaszában már elkülönítettek erre a célra. A frissen bejelentett tervek között szerepel a határőrség létszámának 500 fős növelése a már korábban bejelentett 500 fős bővítésen felül, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a kikötőkben.

Külön forrásokat különítenek el a megállapodás nélküli Brexit esetén a vámellenőrzés miatt Kent grófságban várható forgalmi torlódások enyhítésére, valamint 434 millió fontot a gyógyszerkészletek felhalmozására a folyamatos ellátás biztosítása érdekében. A pénz egy részét, 108 millió fontot pedig a vállalkozásokat segítő országos programra szánják a tájékoztatás szerint.

További 138 millió fontból megerősítik a konzuli szolgálatot, és információs kampányt szerveznek a külföldön élő brit állampolgárok számára. Sajid Javid pénzügyminiszter a pluszforrásokat bejelentve hangsúlyozta, hogy 92 nappal a brit európai uniós tagság megszűnése előtt létfontosságú, hogy fokozzák az előkészületek ütemét és garantálják, hogy az Egyesült Királyság készen áll a kilépésre.

Az új kormányfő, Boris Johnson vezetésével a brit kormány rendre azt hangoztatja, hogy a szigetország bármi áron elhagyja az Európai Uniót október 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján, akár sikerül megállapodást elérni a közösséggel, akár nem.

A pénzügyminiszter megismételte, törekednek a jó megállapodásra, de ennek nem lehet része az ír–északír határról szóló tartalékmegoldás. Hozzátette, ha nem sikerül jó megállapodás elérniük, akkor rendezetlen úton kell távozniuk. „Ez a további 2,1 milliárd font garantálja, hogy készen álljunk a kilépésre október 31-én, megállapodással vagy anélkül” – hangoztatta.

A parlamenti ellenzék legfőbb erejét alkotó Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje az adófizetők pénze ijesztő pazarlásának nevezte az intézkedéscsomagot. John McDonnell szerint a megállapodás nélküli kiválás teljes mértékben elkerülhető, és a pluszforrások csak amiatt kellenek, mert Boris Johnson kormányfő irányításával erre tart a folyamat.

A konzervatív kormány kizárhatta volna a rendezetlen Brexitet, a hárommilliárd fontot pedig másra fordíthatta volna, például iskolákra és kórházakra. Az idei intézkedéseket megelőzően, 2016-tól a kormány 4,2 milliárd fontot különített el a Brexitre való felkészülésre az előző pénzügyminiszter, Philip Hammond vezetésével.