Szijjártó: A minél szabadabb és akadálymentesebb világgazdaságban érdekelt Magyarország

 

Magyarország abban érdekelt, hogy a világgazdaság minél szabadabb és minél akadálymentesebb legyen – jelentette ki Szijjártó Péter az MTI-nek csütörtökön telefonon Washingtonból nyilatkozva.

A külgazdasági és külügyminiszter azt követően nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszterrel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az export folyamatos növekedése az egyik legfontosabb előfeltétele a gazdasági növekedési ütem fenntartásának, amit világosan mutat az a tény, hogy az első negyedévi „Európa-bajnok” növekedéshez 6,4 százalékos exportnövekedés volt szükséges.

Budapestnek nincs félnivalója a nemzetközi versenytől, amit mutat az a tény, hogy a világon a lakosság száma alapján a 92. az ország, miközben hozzáköthető a 34. legnagyobb exportteljesítmény – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, az Egyesült Államoknak óriási szerepe van abban, hogy a világgazdaság a jövőben mennyire lesz szabad és akadálymentes. Hiszen a világ legnagyobb szereplői az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió, és közöttük kereskedelmi konfliktusok, kis túlzással kereskedelmi háborúk alakultak vagy alakulhatnak ki.

Amerika a második legnagyobb beruházói közösség hazánkban

Szijjártó Péter kiemelte, arra hívta fel az amerikai kereskedelmi miniszter figyelmét, hogy minél szabadabb a világkereskedelem, a közép-európai országoknak annál könnyebb jó teljesítményt nyújtaniuk.

Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság teljesítményét tisztelik és elismerésre méltónak tartják az amerikai kormányban, amit nyilvánvalóan alátámaszt az a tény, hogy az amerikaiak immár a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon a németek mögött. A Magyarországon lévő 1700 amerikai vállalat több mint 105 ezer embernek ad munkát. A kormány már 14 nagy amerikai vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást.

A világkereskedelmi megegyezések időszaka jön

A miniszter úgy vélekedett, még mindig van remény arra, hogy a világkereskedelmi háborúk helyett a világkereskedelmi megegyezések időszaka jön majd el az elkövetkezendő hónapokban és években. Még mindig van remény arra, hogy a jelenlegi konfliktusos kereskedelmi kérdéseket tárgyalásos úton rendezzék.

Szijjártó Péter felhívta az amerikai kereskedelmi miniszter figyelmét arra is, hogy egy esetleg az autóipart érintő intézkedéssorozat negatívan hathat a közép-európai, benne a magyar autóipar teljesítményére is. Magyarországon ugyanis az ipari kibocsátás 30 százaléka az autóiparból jön, az autóipar nemzetközi képességét világosan mutatja, hogy az országban előállított autóipari termékek 91 százalékát a világpiacon értékesítik.

Magyar-amerikai kereskedelmi forgalom 

Látni kell azt is, hogy a magyar-amerikai kereskedelmi forgalom dinamikusan bővül, az 5,5 milliárd amerikai dolláros értéket is meghaladta. A magyar-amerikai kereskedelmi forgalom idén is tovább növekedett.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a magyar termékeket szeretik és elismerik az amerikai piacon. Magyarországnak ezért érdeke, hogy a lehető legkevesebb szankciós, korlátozó vagy szigorító intézkedést vezessék be akár az amerikaiak, akár más nagy világgazdasági szereplők a jövőben.

Az Európai Unió Magyarország legnagyobb exportpiaca, az Egyesült Államok pedig a legnagyobb EU-n kívüli piacunk – emlékeztetett. A kínaiak közvetlenül utánuk jönnek. Magyarország számára csak nehézséget okozna a kereskedelmi konfliktusok bármifajta, a tárgyalásos úttól eltérő rendezése – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter.