Elektromos robogókat gyárt egy kínai vállalattal a Volkswagen

 

Az együttműködés pontosabb részleteit és a gyártani tervezett kétkerekű elektromos jármű műszaki paramétereit a szóvivő nem hozta nyilvánosságra. Nem közölte az elektromos roller/robogó piaci bevezetésének tervezett dátumát sem.

Korábban azonban a német Welt lap arról számolt be, hogy a felek a NIU tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott „Streetmate– modelljének a közös gyártásában állapodtak meg.

A NIU Genfben bemutatott elektromos roller/robogójával ülve és állva is lehet közlekedni, legnagyobb sebessége 45 kilométer óránként, hatótávja pedig 35 kilométer. A Volkswagen szintén a Genfi Autószalonon jelentette be, hogy foglalkozik egy 15 kilométeres hatótávú városi roller/robogó gyártásának a terveivel.

A NIU az elektromos robogóval Kínában tavaly elért értékesítési sikerei után már korábban is jelezte, hogy az európai piacra is be kíván törni gyártmányával.

Európa számos nagyvárosában már népszerű közlekedési eszköznek számítanak az elektromos rollerek és robogók. Az elektromos rollerek járdán történő használatával szemben azonban egyre több biztonsági aggály merült fel az utóbbi időkben Németországban.

A német Szövetségi Tanács (Bundesrat) május közepén szavaz a kis elektromos járművek használatát szabályozó törvénytervezetről.