Végéhez közeledik az amerikai–kínai vámháború?

 

Kedden kezdődött Pekingben a kínai parlament idei éves ülésszaka, amelynek egyik fő témája a kormány gazdasági várakozásai, s ezekre az amerikai védővámok is hatással vannak. Lassan körvonalazódik az amerikai–kínai kereskedelmi konfliktus megoldása, amelynek mindkét fél szempontjából csak pozitív hozadékai lehetnek. A várható fejleményekről beszélgettek szakértők az M1 Ma reggel című műsorában.

A vámkérdéssel kapcsolatos tárgyalások szempontjából fontos törvény került a kínai parlament, vagyis az Országos Népi Gyűlés elé a kedden kezdődött éves ülésszakon. A külföldi befektetésekre vonatkozó új törvényt érdemes lesz abból a szempontból elemezni, hogy mennyire biztosít engedményeket Amerikának – mondta Salát Gergely Kína-szakértő.

Megjegyezte: az amerikai befektetőket mostohán kezelik Kínában, ezért, ha az említett törvény kedvező lesz amerikai szempontból, akkor Kína jelentős lépést tett a vámháború vége felé. Ettől függetlenül biztos, hogy a következő évtizedek az amerikai–kínai konfliktusokról és ezek különböző megnyilvánulásairól szólnak majd.

Feltételekhez kötött a befektetés Kínában

Salát Gergely a műsorban elmondta: az amerikai kereskedők szempontjából a legnagyobb probléma a kényszerített technológiatranszfer, vagyis hogy csak akkor fektethet be egy külföldi vállalat Kínában, ha a technológiáját átadja partnerének. Ha a törvény sajtóban keringő változatát fogadják el, akkor jogilag nem kötelezik majd erre a külföldi cégeket – fűzte hozzá.

Az Egyesült Államok másik problémája, hogy nagy a kereskedelmi hiánya Kínával szemben, erre gesztusértékű válaszként Peking rábólintott egy 18 milliárd dolláros amerikai földgázvásárlásra, amely a kínai költségvetésben nem számít jelentős összegnek – mondta Salát Gergely.

Elhalasztották a védővámok emelését

Ugyan továbbra is vannak fennálló ellentétek a két ország között, izgalmasnak ígérkezik a március végén esedékes találkozó Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök között. Információk szerint akár teljes körű megállapodás is születhet.

Trump kifejezetten optimista az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalások jövőjét illetően, a legutóbbi, februári tárgyalás után kijelentette, hogy elhalasztja a 200 milliárd dollár értékű kínai importárukra kivetett tíz–huszonöt százalékos védővámok emelését, amely eredetileg március elsején volt esedékes, mert előrehaladást értek el.

Peking szintén megállapodásra törekszik, felajánlotta, hogy több amerikai mezőgazdasági terméket, energiahordozót és szolgáltatást vásárol, és megkönnyíti az amerikai cégeknek a befektetést és a pénzügyi szolgáltatások igénybe vételét Kínában.

Trump kijelentette: ha további előrehaladás történik az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalásokon, újabb csúcstalálkozót tart Hszi Csin-ping kínai elnökkel a floridai Mar-a-Lago villájában.

Donald Trump amerikai elnök nemrég Twitter-bejegyzésében azt írta: „Lényegi előrehaladás történt a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalásainkon strukturális kérdésekben, beleértve a szellemi tulajdon védelmét, a technológiai transzfer, a mezőgazdaság, a szolgáltatások és a valuta ügyét, valamint más kérdéseket is.”