Kamatot emelt a Fed

 

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer szerdán (Federal Reserve/Fed), idén immár másodjára, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig hetedik alkalommal.

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 1,75-2,00 százalékra emelte szerdán az irányadó kamatsávot. A testület ezt megelőzőn márciusban emelte ugyancsak 25 bázisponttal a kamatsáv széleit, májusban pedig változatlanul hagyta.

A szövetségi pénz kamatlába történelmileg még így is alacsony szinten áll, de a kamatpálya emelkedése támogatja a dollárt, ami kedvezőtlen hatást gyakorolhat a feltörekvő országok fizetőeszközeire.

A nyíltpiaci bizottság 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélységben, zéró közeli szinten az alapkamatot, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést és felpörgesse az inflációt.

A monetáris döntéshozók arra számítanak, hogy idén még két alkalommal, jövőre pedig háromszor emelik a kamatot. A legnagyobb valószínűséggel szeptemberben és decemberben hajthat végre újabb 25 bázispontos emelést a Federal Reserve.  A FOMC-tagok kamatvárakozásait tükröző pontdiagram (dot plot) igazából nem okozott meglepetést, mivel az elemzők számítottak arra, hogy a jegybankárok többsége a korábbi egy helyett immár további két kamatemelést jósol az év hátralévő részére.

Gyorsabb lesz a gazdasági növekedés

A jegybankárok friss előrejelzésének mediánja szerint az irányadó kamat idén 2,4 százalék, 2019-ben 3,1 százalék, 2020-ban pedig 3,4 százalék, míg hosszabb távon 2,9 százalék lesz. A márciusi prognózishoz képest az idei 0,3 százalékponttal, a jövő évi pedig 0,2 százalékponttal magasabb, míg a 2020-as és a hosszabb távú nem változott.

Az eddig vártnál valamivel gyorsabb lesz a gazdasági növekedés, emelkedik az infláció és kisebb lesz a munkanélküliség a várakozások mediánja szerint. Az előző, márciusi jóslatban szereplő 2,7 százalékról 2,8 százalékra emelkedett az idei GDP-növekedési előrejelzés, de a jövő évre változatlanul 2,4 százalékot, 2020-ra pedig 2,0 százalékot várnak a FOMC-tagok. Nem változott a hosszabb távú előrejelzés mediánja, miszerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) 1,8 százalékkal gyarapodhat. Ez messze elmarad Donald Trump elnök 4 százalékos ígéretétől.

A munkaerőpiacon is további javulást vár márciusi elemzéséhez képest a Fed. A munkanélküliségi ráta medián előrejelzése az idei évre 3,8 százalékról 3,6 százalékra csökkent, a következő két évre pedig egyaránt 0,1 százalékponttal, 3,5 százalékra mérséklődött. Hosszabb távon továbbra is 4,5 százalékos munkanélküliségi rátával számolnak a FOMC-tagok.

Folytatódhat a fokozatos kamatemelés

A személyes fogyasztói kiadások árindexét idén, jövőre és 2020-ban egyaránt 2,1 százalékra, hosszabb távon pedig 2,0 százalékra várják. A márciusi mediánhoz képest az idei 0,2 százalékponttal, a jövő évi pedig 0,1 százalékponttal emelkedett. Az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexe idén 2,0 százalék, a következő két évben pedig 2,1 százalék lehet. Az idei évre szóló előrejelzés 0,1 százalékponttal magasabb a márciusi várakozásnál.

A nyíltpiaci bizottság kamatdöntő ülése után kiadott közlemény is meredekebb kamatpályát valószínűsít, ugyanis a szövegből kimaradt az a korábbi mondat, miszerint a szövetségi pénz kamatlába egy időre valószínűleg még a hosszú távon várt szint alatt marad.

A FOMC arra számít, hogy folytatódik a fokozatos kamatemelés, a gazdaság növekedése tartós, a munkaerőpiaci feltételek pedig erősek lesznek, miközben az infláció 2 százalék középtávú célszám körül alakul. A jövőbeni fokozatos kamatemelések mértékének és időzítésének meghatározásakor a bizottság szoros figyelemmel követi a foglalkoztatottsági és inflációs céljának megvalósításával kapcsolatos gazdasági feltételeket.

A kamatdöntés után kissé erősödött a dollár a bankközi devizapiacon, a New York-i tőzsde irányadó indexei pedig lefelé vették az irányt, de egy órával később már gyakorlatilag a döntés bejelentése előtti szinten mozogtak újra.

Jerome Powell, a Fed elnöke a tanácskozást lezáró sajtótájékoztatón bejelentette, hogy ezentúl a nyíltpiaci bizottság minden egyes ülése után tartanak sajtótájékoztatót. Ben Bernanke akkori Fed-elnök 2011-ben vezette be azt a gyakorlatot, hogy évente négy alkalommal sajtótájékoztatón ismerteti a bizottság gazdasági helyzetértékelését, illetve magyarázza a monetáris politikai döntések indokait. A FOMC évente nyolcszor ülésezik.