A térségbeli szövetségesek is elfogadhatatlannak tartják az uniós agrárforrások csökkentését

 

A visegrádi négyek, illetve Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia, valamint a balti országok is egyetértettek abban, hogy elfogadhatatlan a közös agrárpolitikára (kap) fordítható uniós források Európai Bizottság (EB) által javasolt csökkentése a 2020 utáni időszakra – mondta Nagy István agrárminiszter Bábolnán, a magyar V4-elnökség záró agrárminiszteri találkozóján.

Az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint a tárcavezető elmondta, hogy a megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra. Hangsúlyozta, hogy nem lehet többet kérni a gazdáktól úgy, hogy közben a bizottság drasztikus mértékben csökkenteni akarja a támogatásokat. A miniszter leszögezte, hogy az uniós pénzeket továbbra is a gazdáknak kell kapniuk.

Nagy István elmondta, a magyar agrártárca számításai szerint, a bizottság javaslata alapján, a magyar unós agrárforrások, 2018-as összehasonlító áron, a közvetlen kifizetéseknél 16,4 százalékkal, míg a vidékfejlesztési támogatásoknál 26,6 százalékkal csökkennének a 2020 utáni hétéves költségvetési időszakban.

Közölte, hogy a tejelő és húshasznú szarvasmarhatartókat, a juhtartókat, a kertészeket vagy a fehérjenövényt termesztő gazdálkodókat segítő, termeléshez kötött támogatások jelenlegi támogatási szintjének megtartása nehéz feladatnak ígérkezik, de a szövetségesekkel mindent megtesznek a támogatások megőrzése érdekében.

A visegrádi négyek agrárminiszterei, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia tárcavezetői együttműködésük során most először egészültek ki a balti országok képviselőivel, és folytattak egyeztetéseket aktuális agrárpolitikai kérdésekről – közölte a tárca.