Lengyelország megsértette a levegőminőségre vonatkozó uniós szabályokat

 

A lengyelek nem tettek eleget a légszenyezettség mérséklésére irányuló előírásoknak – mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság

A luxembourgi székhelyű törvényszék szerint a tervezett lengyel intézkedések nyomán legkorábban 2020 és 2024 között javulna olyan szintre a levegő minősége, mely már megfelelne az uniós határértékeknek.

Budakalász, 2017. január 23. Gépjárművek közlekednek a 11-es főúton Budakalászon. A magas szállópor-koncentráció miatt ezen a napon reggel 6 órától minden nap 22 óráig Budapest közigazgatási területén forgalomkorlátozást vezettek be. (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Az Európai Bizottság 2015 végén léptette bírósági szakaszba a légszennyezettségi határértékek túllépése miatti jogsértési eljárást Lengyelországgal szemben. Egy 2008-as uniós szabályozás értelmében a tagállamoknak egészségügyi okokból korlátozniuk kell a légszennyezettség szintjét. Az Európai Bíróság tavaly áprilisban Bulgária esetében is jogsértést állapított meg egy hasonló ügyben.

Az Európai Bizottság arról számolt be múlt héten, hogy szükség esetén március közepén bíróság elé idézik azon kilenc másik tagállamot, köztük Magyarországot is, amelyekkel szemben már második szakaszba lépett a magas légszennyezettség miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárás.

A brüsszeli testület ezt megelőzően tíz napot adott arra, hogy az érintett államok – Csehország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország és Szlovákia – bemutassák, miként tervezik mielőbb orvosolni a problémát. Ennek mindegyik ország eleget is tett, a kérdés most csak az, hogy kielégítőnek találja-e a bizottság a tervezett intézkedéseket.