Brüsszel új szellemiséget sürget a génmódosított növények ügyében

 

Tiltás helyett az engedélyezés kerülhet nemzeti hatáskörbe – írja a Magyar Idők.

A génmódosított növényekre vonatkozó uniós szabályozás megváltoztatását sürgeti nemzetközi kutatók egy csoportja. A jelenlegi törvények a tagállamok kezébe adják a GM-növények termesztésének tiltását, a szakemberek szerint azonban jóval hasznosabb lenne, ha az engedélyeztetés kerülne az államok hatáskörébe – írja a Magyar Idők.

búza - aratás

A cikk szerint ennek érdekében egy új szellemiségű irányelv kidolgozását javasolják az Európai Bizottságnak. E szerint, a tagállamok szabadon dönthetnének az engedélyezésről, amennyiben az adott génmódosított termék már átment az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság engedélyezési eljárásán, és azt állapították meg róla, hogy biztonságos a termesztése.

A javasolt szabályozással a tagállamoknak lehetőségük lenne a sajátos körülményeik, szempontjaik figyelembevétele mellett dönteni a kérdésben – állítják a kutatók, akik szerint az esetleges új szabályozás az ellenzők munkáját is alaposan megkönnyítené. Jelenleg ugyanis, ha be akarnak tiltatni egy fajtát, előbb jóvá kell hagyatniuk uniós szinten is. Így viszont csak annyi lenne a feladatuk, hogy nem lépnek be az adott növényt engedélyezők körébe.

A cikk idézi a Magyar Tudományos Akadémia korábbi állásfoglalását, amely szintén új, a jelenleginél észszerűbb szabályozást sürget a kérdésben, főképp a genomszerkesztési módszerek területén. Ez még jelenleg is az alaptörvénybe ütközik a génmódosításhoz hasonlóan, pedig ez az eljárás egyfajta precíziós nemesítés, amely idegen gén beépítése nélkül javít az élő szervezetek tulajdonságain – írja a Magyar Idők.