Jimmy Carter is megemlékezett a Szent Korona visszatérésének évfordulójáról

 

Ez volt a kezdete országaink javuló kapcsolatainak, és Magyarország ekkor kapta meg a legnagyobb kedvezményt élvező állam státuszát az Egyesült Államoktól" - fogalmaz üzenetében a volt elnök.

Carter elnök Szenczy Sándor baptista lelkésznek, a magyar Baptista Szeretetszolgálat Washingtonban dolgozó vezetőjének címzett levelében intézett üzenetet a magyar néphez. A levélben a tekintélyes politikus kifejezte örömét, hogy csatlakozhat Szent István koronája visszatérésének évfordulós emlékezéseihez.

(MTI/EPA/Erik S. Lesser)

(MTI/EPA/Erik S. Lesser)

Jimmy Carter egyúttal üdvözölte a baptisták szolgálatait, Biblia-óráit és óvodás, valamint iskolás gyermekek körében végzett hivatásmunkáját is.  A tavaly ősszel 94. évébe lépő volt elnök maga is hívő baptista, aki szülővárosában, a georgiai Plainsben manapság is Biblia-órákat tart vasárnaponként a templomban.

A korona visszaszolgáltatásáról szóló döntését a krónikák szerint az amerikai és a magyar baptisták is szorgalmazták. Annak idején az Amerikai Magyar Baptista Szövetség vezetője, Haraszti Sándor Billy Grahamnak, a híres prédikátornak közbenjárását kérte a korona ügyében, és Carter elnökként Graham unszolását is meghallgatva írta alá a magyar korona visszaszolgáltatásáról szóló elnöki rendeletét.

 

Ez Billy Graham történelminek nevezett magyarországi látogatása után két nappal történt meg.