Szinte a földdel tett egyenlővé egy mozambiki várost az Idai ciklon

 

Az Idai ciklon romba döntötte a második legnagyobb mozambiki várost, a tengerparti Beirát és környékét. A forgószélnek több mint kétszáz halálos áldozata van Mozambikban, Malawiban és Zimbabwéban – közölte hétfőn a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFCR), valamint egy zimbabwei kormánytisztviselő.

Az Idai csütörtök este csapott le Mozambik középső részére, majd Zimbabwe és Malawi felé haladt tovább, ott is nagy pusztítást végezve.

Az AFP francia hírügynökség hivatalos adatokból készített korábbi összegzése szerint 68 ember halt meg Mozambikban, közülük 55 az 530 ezer lakosú Beirában. A TVM mozambiki hírtelevízió 84-re tette a halálos áldozatok számát.

Filipe Nyusi mozambiki elnök eközben azt mondta, hogy félő, az Idai ciklon több mint ezer életet oltott ki. Ennek lehetőségére más hivatalos források egyelőre nem tettek utalást.

Az IFRC közlése szerint Beira 90 százaléka vált a földdé egyenlővé. A város maradványaiban nagyon nehéz a mentés, mert elszakadtak a kommunikációs vonalak, és járhatatlanná váltak az utak. Az áldozatok végleges számát majd akkor lehet tudni, ha már át tudtak vizsgálni minden területet.

A zimbabwei tájékoztatási miniszter, Nick Mangwana a Reuters hírügynökségnek 89 halálos áldozatról beszélt, de felhívta a figyelmet, hogy ez a szám várhatóan növekedni fog. Korábban 64-ről számoltak be a helyi hatóságok.

Az AP amerikai hírügynökségnek az IFRC és kormánytisztviselőkre hivatkozó jelentése szerint az érintett országokban a megerősített halálos áldozatok mellett több százan tűntek el, és több mint 1,5 millió embert érintett közvetlenül a természeti katasztrófa.

Az Idai ciklonnak Malawiban is legkevesebb 56 halálos áldozata van korábbi jelentések szerint.