Nem kell kitörhetetlen páncélajtó egy szabadulószobához

 

A szabadulószobák háromnegyedében találtak szabálytalanságot a lengyel hatóságok, huszonhatot be is zárattak. Az összes ilyen helyiséget ellenőrzik, és a működési szabályokat is szigorítják, miután pénteken öt kamaszlány halt meg egy tűzvészben, amikor az egyikük születésnapját ünnepelték egy koszalini szabadulószobában.

A feladatok megoldása közben az előcsarnokban belobbant egy fűtéshez használt gázpalack. A játékosokat hiába próbálta meg kiszabadítani a szabadulószoba munkatársa, a zárt szobába a tűzoltók is csak különleges felszereléssel tudtak bejutni. A fiatalok azonban addigra megfulladtak a keletkező szén-monoxidtól.

A hatóságok szerint a megfelelő menekülési útvonal hiánya okozta a tragédiát. A lengyel rendőrség nyomoz, a szabadulószoba tulajdonosát őrizetbe vették. Vasárnapra gyásznapot rendeltek el, és minden állami hivatalon félárbocra eresztették a nemzeti zászlókat.

Nem veszélyesebb a szolgáltatás egy színháznál

Az a szolgáltatás, amit nyújtanak, semmivel sem minősül veszélyesebbnek más szolgáltatásnál, hiszen egy moziban vagy színházban ugyanúgy kitörhet tűzvész, mint egy szabadulószobában, így ugyanazok a tűzvédelmi és építészrendészeti szabályok is vonatkoznak rájuk – mondta el Mester Csaba jogi szakértő az M1 Ma este című műsorában.

Rendőrök helyszínelnek a szabadulószobánál a tragédia másnapján (Fotó: MTI/AP)

Az viszont érthetetlen, hogy a tűzoltók miért csak speciális felszereléssel tudtak bejutni. A szabadulószobák lényege nem az, hogy nem lehet kijutni egy kitörhetetlen páncélajtón, hanem a helyiség feladványai – tette hozzá.

A tűzrendészet terén két alapvető kritérium van: ha valaki közforgalmú szolgáltatást nyújt, annak biztosítania kell a megfelelő vészkijáratokat, amelyek katasztrófa esetén biztosítják a gyorsított kijutást. Emellett nem lehet olyan szerkezeteket alkalmazni, amelyek veszély esetén gátolhatják a menekülést. A másik ilyen a helyiségek felszerelése a megfelelő tűzoltó berendezésekkel. A törvények rendelkeznek arról, hogy milyen gyakorisággal kell poroltókat kihelyezni, és arról is, hogy milyen típusú és méretű helyeken kell automata tűzoltórendszert telepíteni – ismertette Mester Csaba.

A tűzvédelmi szabályok kielégítően rendezik az ilyen helyiségek felszerelését, így nincs szükség túlbiztosításra – tette hozzá.

Semmiképp sem zárható ki előre a felelősség

Hangsúlyozta: a résztvevők nyilatkoznak a szolgáltatás igénybevétele előtt, hogy saját felelősségükre használják a helyiségeket és a felszerelést, de még ha teljesen cselekvőképes felnőttek is írtak volna alá ilyen dokumentumot, az sem korlátozná az üzemeltető büntető- vagy polgárjogi felelősségét. Nemcsak a szolgáltató, hanem az építtetőnek és az engedélyező hatóságoknak is felmerülhet felelőssége – mutatott rá, kifejtve: egy építészmérnök megtervezheti, egy felelős műszaki vezető átveheti az építményt, a hatóságok – átnézve a tűzvédelmi szabályok betartását is – kiadhatják a műszaki engedély – egyikük felelősségét sem zárhatja ki előre egy nyilatkozat.

Gyászolók gyertyagyújtással emlékeznek az áldozatokra Koszalinban (Fotó: MTI/EPA/PAP/Marcin Bielecki)

Ez a történet két jogterülethez kapcsolódik. Büntetőjogi értelemben felmerül a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, annak is egy minősített esete, hiszen sajnos több ember halálát okozta. Polgárjogi téren kártérítést és sérelemdíjat – ami egyfajta erkölcsi kártérítés – igényelhetnek a hozzátartozók a szerettük elvesztése okán. A magyar alkotmányban szerepel, hogy mindenkinek, mint leszármazottnak, gondoskodnia kell a felmenőjéről, ha az rászorul. Egy családot pszichésen megterhel egy szerettük elvesztése, főleg egy gyermek elvesztése – fejtette ki.

A sérelemdíjhoz kapcsolódik egy úgynevezett reparációs funkció is, hogy a hozzátartozókat „olyan helyzetbe hozza, mintha nem veszítették volna el a gyermeküket”. Emellett van szankcionális jellege is, hogy a jogsértőt és a társadalom többi tagját visszatartsa és nagyobb gondosságra sarkallja a hasonló esetek elkerülése érdekében – mutatott rá a jogi szakértő.