Halálos áldozata is volt a németországi viharnak

 

Heves vihar csapott le hétfő virradóra Németország déli és nyugati területeire, egy ember meghalt, súlyos fennakadások keletkeztek a közlekedésben. Lengyelország 160 ezer háztartás maradt áram nélkül.

A hatóságok este 19 óra után adtak ki figyelmeztetést, egyben felhívták a világ legnagyobb sörfesztiválja, a müncheni Oktoberfest résztvevői figyelmét a rendkívül erős széllökésekre. A vihar sok fát az utakra és a sínekre döntött, megrongálódtak az elektromos távvezetékek, háztartások tízezrei maradtak áram nélkül. Számos, a szomszédos országokba induló vonatjáratot töröltek.

A helyzet nem volt sokkal jobb a frankfurti nemzetközi repülőtéren, ahol több tucatnyi légi járatot töröltek. Az is gondot okozott az utasoknak, hogy egyáltalán eljussanak a légikikötőbe. A hatóságok közölték, hogy a lezuhant fák és a heves eső miatt veszélyes közlekedni.

Kempingező lelte halálát

Számos épületnek megrongálódott a tetőzete. Eddig egy ember haláláról adtak hírt a hatóságok. Egy 78 éves nő egy kempingben halt meg a dél-németországi Bambergben, amikor rádőlt egy fa.

Egy négyéves gyerek súlyosan megsérült a dél-németországi Epfenbachban, itt is egy fa zuhant arra az autóra, amelyben a gyerek családjával utazott. A gyereket helikopterrel szállították kórházba. A család három másik tagja sértetlen maradt.

Áram nélkül maradtak lengyelek százezrei

Viharos szél miatt hétfő reggelre majdnem 160 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban, az ítéletidő a leginkább a dél- és a délkelet-lengyelországi vajdaságokat sújtja – közölték a lengyel hatóságok. A lengyel kormány biztonsági központja (RCB) már vasárnap elsőfokú riasztást adott ki az esőzéstől kísért erős széllökések miatt. A tűzoltóságot vasárnap reggel óta 814 alkalommal riasztották, főleg kidőlt fákat és letört faágakat távolítottak el.

Az RCB Twitter-oldalán hétfő hajnalban olvasható adatok szerint 159 ezer háztartás maradt áram nélkül, a legtöbb ilyen esetet az ország déli részében, a Kis-lengyelországi vajdaságban, valamint a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságban jelentették. Súlyos sérültekről a hatóságok egyelőre nem tudnak. A dél-lengyelországi hegyi fürdővárosban, Rabka-Zdrójban fa dőlt az áramvezetékre egy játszótérnél, a leszakadt kábel pedig eltalált egy gyereket, aki könnyebben megsérült.

Erőteljes esőzés és viharos szél miatt a lengyel meteorológiai szolgálat hétfőre is első fokú riasztást adott ki Lengyelország déli részére, valamint a Balti-tenger partján fekvő vajdaságok számára.

Cikkajánló fotónk illusztráció!