Tovább tombol a tűzvész Görögországban

 

A halálos áldozatok száma a mentési munkálatokban résztvevő hatóságok legfrissebb adatai szerint meghaladja a hetvenet. A görög kormányfő három napos nemzeti gyászt rendelt el. Jelenleg nem kizárható, hogy a katasztrófát gondatlanság vagy gyújtogatás okozta.

Kedd délutánra már legkevesebb 74-re emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma, közülük a legfiatalabb egy hat hónapos csecsemő. A sérültek száma 187, közülük 23 gyermek. A hétfő óta tartó tüzek tombolása ugyanakkor enyhült – adta hírül a görög polgári védelem.

Alexis Tsipras görög kormányfő boszniai látogatását megszakítva a katasztrófa helyszínére sietett. A fővárost is magába foglaló Attika régióban kihirdette a rendkívüli állapotot, és az EU polgári védelmi mechanizmusának keretében külföldi segítséget kért, valamint három napos gyászt rendelt el az áldozatok emlékére.

Az AFP hírügynökség szerint a görög hatóságok nem zárják ki, hogy a katasztrófát gondatlanság vagy gyújtogatás okozta. Előfordult már, hogy az üres hétvégi házakat kifosztó rablók tűzzel próbálták eltüntetni nyomaikat. Athén környékén még mindig több helyen lángol az erdő és a szél is alig csitul.

Az emberek kétségbeesetten menekültek

A görög főváros környékén már hétfő hajnalban tucatnyi helyen égett a bozót. A tűzoltók hiába próbálták ellenőrzésük alá vonni a tüzet, a lángok estére már Rafina külvárosában lobogtak. A tengerparti üdülőfalu, Mati szinte percek alatt égő pokollá változott. A tűz végigsöpört a házakon, és kíméletlenül felemésztett mindent, ami útjába került.

Sokan próbáltak autóval elmenekülni, ám a lángok utolérték őket. Az emberek mindent hátrahagyva, a vízben kerestek menedéket. A parti őrség és a közelben lévő kisebb hajók éjszaka több, mint 700 embert mentettek ki a tengerből. Sokan így sem élték túl a tragédiát, mivel füstmérgezést kaptak és megfulladtak a vízben. Evangelosz Burnusz, Rafina polgármestere elmondta, hogy a tűz több mint kétszáz épületet és kétszáz autót semmisített meg.

Görögország más területein is voltak erdőtüzek a napokban, Korinthosz település körzetében a Peloponnészosz-félszigeten, Krétán Hanía város közelében, de ezeken a területen a lángok lakott településeket nem veszélyeztetnek.

Nem tudnak magyar áldozatról

A Görögországban lévő krízishelyzetről több magyar is nyilatkozott a Híradónak. Egy kint élő hölgy arról mesélt, hogy ismerősei Rafinánál egy helyi étteremben ültek, amikor lecsapott rájuk a tűz. Azonnal menekülniük kellett.

Egy üzleti útján lévő magyarnak pedig a munkatársai háza került veszélybe, ők ugyanis a lezárt zóna mellett laknak és hétfőn még nem volt biztos, hogy haza tudnak-e jutni.

Az M1 Híradónak kint nyaraló magyar turisták azt is elmondták, hétfőn maguk is látták Athénban a több kilométeres füstöt, amit a főváros felé sodort a szél.

A Külügyminiszérium információi szerint nincs magyar érintettje a görögországi tűzvésznek. Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, az athéni nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal. A tárca vezetője azt kérte a Görögországba utazóktól, hogy regisztrálják magukat a konzuli szolgálat honlapján.

Nemzetközi összefogás indult

Spanyolország útnak indított két tűzoltó hidroplánt, amelyek együttesen öt és fél köbméter vizet tudnak a lángokra zúdítani. Horvátország védelmi minisztériuma közölte, hogy szintén kész küldeni két tűzoltórepülőt.

Törökország ugyancsak felajánlotta, hogy tűzoltórepülőkkel és helikopterekkel segíti az oltást, és kérés esetén háromnegyed órán belül a helyszínre érkezhet légi egysége. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök együttérzését fejezte ki és szintén két tűzoltórepülőt ajánlott fel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden táviratot küldött Prokopisz Pavlopulosz görög államfőnek és Alekszisz Ciprasz kormányfőnek részvétét nyilvánítva az erdőtüzek okozta halálesetek miatt és egyben felajánlotta, hogy Moszkva minden szükséges segítséget megad Athénnak a természeti katasztrófa következményeinek enyhítéséhez.

Az izraeli külügyminisztérium szintén tudatta, hogy kész bekapcsolódni az oltásba, és emellett orvosi segítséget is felajánlott az erdőtüzek sérültjeinek kezelésében. Angela Merkel német kancellár is felajánlotta hazája segítségét, Emmanuel Macron francia elnök pedig a francia mellett görögül írt twitterüzenetben fogalmazta meg együttérzését.

Ferenc pápa táviratban tudatta, hogy mélyen elszomorítja a tragédia, és hogy imádkozik az áldozatokért és családtagjaikért.

Magyarország is felajánlotta segítségét

A magyar kormány már vizsgálja, hogyan tudna segíteni Görögországnak. Gulyás Gergely egyúttal a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Hozzátette, remélik, hogy egy európai összefogással a lehető leggyorsabban megtudják állítani az erdőtüzet.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége a Híradóval közölte, a legközelebbi magyar turistacsoport több mint 100 kilométerre van a tűz által sújtott területtől.