Magyarok is veszélybe kerültek a hawaii vulkánkitörés miatt

 

Az M1 információ szerint magyar családok is veszélybe kerültek a hawaii vulkánkitörés miatt. Négy család él Hawaii nagy szigetének azon a részén, ahonnan a tűzhányó miatt kiköltöztették a lakókat, köztük a magyar családokat is.

Négy magyar családnak kellett elhagynia eddig otthonát a vulkánkitörés miatt. Az egyik család az evakuációt követően az első napokat menedékhelyen töltötte, majd rokonokhoz költözött a sziget egy távolabbi városába; a többi magyar pedig ismerősöknél keresett menedéket.

Hawaii tiszteletbeli magyar konzulja arról tájékoztatott, hogy az érintett 12 magyar, köztük gyerekek és felnőttek biztonságban vannak. Egyelőre ügyintézésekben kértek segítséget a konzultól, ilyen például a postai küldemények fogadása, miután a postai szolgáltatás is szünetel az érintett régióban.

Az egyik családnak a Kilauea tűzhányó lávája mára már körbevette a házát, úgy tűnik, hogy oda már soha nem tudnak majd visszaköltözni. Ami biztos, hogy a folyamatos kitörések további károkat okozhatnak. Száznál is több földrengést regisztrálnak naponta, amelyek újabb repedéseket okoznak, és amelyekből friss láva tör fel és mérgező gázok – mondta az M1 amerikai tudósítója.