Lavina sodorta el az olasz alpesi mentőszolgálat embereit

 

A három emberből ketten meghaltak, a harmadiknak sikerült túlélnie a hógörgeteget - közölték a helyi hatóságok pénteken.

A három ember az észak-lombardiai régió 2177 méter magas Grignetta csúcsán járt, amikor lefelé haladva lavina sodorta el őket. Az eltűntek után  helikopterekkel és kutyás járőrökkel kutattak. Miután nyomukra bukkantak, több órába tellett, hogy a két ember testét kiássák a hó alól. A jelentések szerint a harmadik ember saját erejéből jutott el biztonságos helyre.

Lombardiában az öt fokozatú skálán kettes erősségű lavinaveszély van érvényben, ami mérsékelt veszélyt jelent a helyi meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint. Idén januárban egy német nőt és 11 éves kislányát sodorta el lavina síelés közben az észak-itáliai Trentino-Alto Adige régióban. Ugyanabban az időben száz turistát kellett kimenekíteni Vallelunga síparadicsomból egy lavinaomlást követően.