Jegesedés miatt történhetett a vasárnapi légikatasztrófa

 

A mérőműszerek által - feltehetően a jegesedés miatt - mutatott helytelen repüléssebességi adatok hozzájárultak a hétvégi Moszkva környéki légi balesethez - közölte az orosz Államközi Légiközlekedési Bizottság (MAK) kedden a lezuhant gép fekete dobozának elsődleges vizsgálatát követően.

“A regisztrált információ elsődleges elemzése, valamint a múltbeli analóg esetek elemzése arra enged következtetni, hogy a repülés közbeni rendkívüli helyzet előállásában tényezőként szerepelhettek a helytelen repüléssebességi adatok a pilóták kijelzőin, ez a jelek szerint a nyomásmérő műszereknek (úgynevezett Pitot-cső) a kikapcsolt fűtésrendszerük miatti jegesedésével állhatott összefüggésben” – közölte honlapján a MAK. A hatóság szerint a fűtőrendszert a jármű mind a 15 korábbi repülése során, amelyek adatait a feketedoboz tartalmazza, bekapcsolták a felszállás előtt. A repülőgép hat perccel a felszállás után csapódott földnek.

Gyászolók az áldozatok emlékére meggyújtott mécsesekkel a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház előtt 2018. február 12-én. MTI/EPA Fotó

Korábbi jelentések szerint az utasszállító négy perc után tűnt el a radarképernyőkről. A MAK szerint a személyzet 130-150 méter magasban bekapcsolta a robotpilótát. A rendkívüli helyzet a felszállás után mintegy két és fél perccel, mintegy 1300 méteres magasságban, óránkénti 465-475 kilométeres sebességnél kezdett el kialakulni – a gép adatrögzítői ebben a pillanatban eltérést érzékeltek a sebességérzékelők jelzései között. Fél perc múlva ez a különbség elérte az óránkénti 30 kilométert, ami után a pilótáknál megjelent a műszerek ellenőrzésére felszólító parancs. Mintegy 2 ezer méteres magasságban a parancs megismétlődött, immár nagyobb eltérés mellett.

A második ellenőrzési parancs után a személyzet lekapcsolta az automata pilótát és áttért a kézi vezérlésre. A pilóták előtt lévő műszerek továbbra is egymástól eltérő sebességet mutattak, az első tiszt előtti kijelző nem mutatott adatot, a kapitány előtti műszerek pedig 540-560 kilométeres sebességet jeleztek. Ezt követően az utóbbin jelzett sebesség intenzív esésbe kezdett, 200 kilométerig és még lejjebb, az An-148-as 30-35 fokos szögben süllyedni kezdett. A földbe csapódást megelőzően az egyik modul továbbra is 0, a másik 800 kilométert mutatott. Pár másodperccel az ütközés előtt a gép 25 fokkal jobbra dőlt, a becsapódáskor a gép orrának állásszöge 35 fok volt.

A MAK közölte, hogy a szakértők folytatják az adatok elemzését. A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-as típusú utasszállítója vasárnap, négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok képernyőjéről. A gép lezuhant, 65 utasa – köztük három gyermek – és hatfős személyzete életét vesztette.