Halálos áldozatokat követelt a vihar Észak-Nyugat-Európában

 

Legkevesebb három halálos áldozatot követelt és komoly közlekedési fennakadásokat okozott a viharos erejű szél csütörtökön Belgiumban és Hollandiában, és Németországban is három halálos áldozata volt a katasztrofális időjárásnak.

Belgiumban az eddigi információk szerint egy ember vesztette életét, miután a vihar kicsavart egy fát, amely rázuhant az áldozat autójára a fővárosban. Sérültekről több helyről is érkeztek hírek. Hollandiában két halottról tudni. A tűzoltóság és a mentőszolgálat telefonközpontja túlterhelt mindkét országban.

Délután fokozatosan újraindult a forgalom az amszterdami Schiphol repülőtéren, amelynek sajtószolgálata reggel arról számolt be, hogy minden csütörtöki járatot felfüggesztettek az akár 140 kilométeres sebességű széllökések miatt. A hatóságok azt kérték az utasoktól, hogy még indulás előtt ellenőrizzék, járatuk várhatóan rendben felszállhat-e. Délután helyreállt a forgalom, de összesen 320 járatot töröltek.

A holland vasúttársaság leállította a vonatközlekedést az egész országban, és a közutakon is forgalmi káoszt okozott az extrém időjárás. Érkeztek hírek kisebb, személyi sérüléssel nem járó vasúti balesetekről is.

Helyi sajtójelentések szerint az erős szél Belgiumban is komoly károkat és közlekedési zavarokat okozott, a genti kikötőt ideiglenesen le is kellett zárni.

 

Kerékpárját tolja egy férfi a viharos erejű szélben egy rotterdami hídon 2018. január 18-án. (MTI/EPA/Robin Utrecht)

Kerékpárját tolja egy férfi a viharos erejű szélben egy rotterdami hídon 2018. január 18-án. (MTI/EPA/Robin Utrecht)

Az ország északi részén reggel elrendelték a második legmagasabb szintű riasztást. Brüsszelben számos parkot bezártak, illetve több vonalon is leállították a villamosközlekedést.

A szél országszerte fákat csavart ki, érkeztek jelentések letört ágakról, amelyek vezetékeket szakítottak le, épületeket és kerítéseket rongáltak meg, több helyen forgalmi akadályt okozva.

A Brüsszelt kiszolgáló Zaventem és Charleroi repülőtereken egyelőre jórészt zavartalan a forgalom.

Volt ahol óránkénti 120-130 km/h-ás széllökéseket mértek

A Németország nyugati tartományaira óránkénti 120-130 kilométeres sebességes széllökésekkel érkezett Friederike nevű viharfront miatt több térségben felfüggesztették a vasúti közlekedést. Nem járnak a helyi és regionális vonatok a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában, valamint Rajna-vidék-Pflazban, Alsó-Szászországban, Szászországban, Szász-Anhalt tartományban, Türingiában és Hessen északi részén. A Deutsche Bahn vasúttársaság délután az ország egész területén felfüggesztette a távolsági járatok indítását.

Akadozik a közlekedés a nyugati régió légiközlekedési csomópontjaiban, a Köln/Bonn repülőtéren és a düsseldorfi repülőtéren is, ahol az orkánerejű szél miatt késésekkel és járatkimaradásokkal kell számolni.


Vihar Hollandiában

A lehűlést okozó front miatt sokhelyütt jegesek az utak. Alsó-Szászországban a helyi rendőrség tájékoztatása szerint szinte percenként történnek koccanásos balesetek. Hessenben a szél még építési darukat is feldöntött és elsodort teherautókat az utakról. Aviharral összefüggő balesetekben hárman haltak meg.

Máshol leszakadt felsővezetékek, beomló tetőszerkezetek és kicsavarodott fák okoznak gondot, sérüléseket. A Westdeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint csak Észak-Rajna-Vesztfáliában több mint 7000 helyszínre riasztották a tűzoltókat. A tartomány több városában megszakították a tanítást és bezárták az iskolákat, és lezártak parkokat, piacokat és állatkerteket.

Havazás miatti riasztások vannak érvényben több országban

Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) az ország egészére figyelmeztetést adott ki, a középső és nyugati régiókban a legmagasabb fokú, vörös riasztás van érvényben. A legerősebb, óránkénti 203 kilométeres sebességű széllökéseket a Harz-hegységben mérték. A DWD előrejelzése szerint a viharfront péntekre virradóra hagyja el az országot, Lengyelország felé.

Közlekedési fennakadásokat okozott Romániában a téli időjárás, amely főleg az ország keleti részét és Dél-Erdélyt érinti.

A román meteorológiai intézet csütörtök estig érvényes, narancssárga jelzésű hóriadót adott ki 20 megyére, ezek között található egyebek mellett Vaslui, Iasi, Bákó, valamint a délkelet-erdélyi Brassó, Kovászna, Hargita, Hunyad és Fehér.

Másfél méteres hóréteg van Románia egyes részein

A legkiadósabb havazás a keleti országrészen volt, ahol helyenként 1-1,5 méteres vastagságot is eléri a hóréteg. Iasi megyében egy településre nem tudott eljutni a mentő, ezért egy szívproblémákkal küszködő 83 éves férfi életét vesztette.

A téli időjárástól az ország déli része sem szabadult meg, a DN1 jelzésű , Bukarestet Brassóval összekötő, a Déli-Kárpátokat átszelő országúton csütörtökön hajnalban korlátozták a teherforgalmat, ezért a kamionok több mint tíz órája várakoznak, hogy folytathassák útjukat.

A vasúti közlekedésben a jelentések szerint nem voltak komolyabb fennakadások, de késésekre lehet számítani.

Újabb nagy viharhullám tombolt kedden az Egyesült Államok középnyugati vidékén és keleti parti területein.

A viharzóna a középnyugati Texastól az északkeleti Maine államig nyúlik, sűrű hóesést, esőt, ónos esőt hozott. Texastól Massachusettsig folyamatosan esik. A vihar és a veszélyesen erős széllökések miatt bezárták az iskolákat Texasban, Arkansas államban, Louisianában, Mississippiben, Alabamában, Georgiában, Tennessee-ben, Kentuckyban, Kansasben és Missouriban.

Texas legnagyobb városában, Houstonban több mint harmincezer háztartás maradt áram nélkül.