Már Los Angeles szélét is elérték a lángok

 

Napok óta lángokban áll Dél-Kalifornia, Ventura megyében a Thomas névre keresztelt tűzvihar napok óta tombol. Eddig 50 ezer embert evakuáltak, és 150 épület vált a lángok martalékává. Lukóczki Gábor, az M1 Aktuális tudósítója Los Angeles-i bejelentkezésében elmondta: már a kaliforniai metropolisz határát is elérte a tűzvihar, alig pár kilométerre a magyar konzulátus épületétől is égtek le házak.

Elmondta, a magyar konzult és családját már a szerdai nap folyamán evakuálták lakhelyéről, így ők már biztonságban tartózkodnak. Tudósításában ismertette: már két megyében is vannak tűzgócok, a legsúlyosabb helyzet Ventura megyében, de San Bernandinóban is fellobbantak a lángok.


Ahogy elmondta, a nagy szél okozza a legtöbb gondot, és nem csak a tűz tovaterjedése miatt, hanem azért is, mert Los Angeles körül nagyon nagy a füst, nagyon sokan gézmaszkban járnak az utcákon, az óriási füst miatt több száz környékbeli iskolában szerdától nincs tanítás.

Egy kérdésre válaszolva elmondta: az emberek fel vannak készülve egy bármelyik pillanatban bekövetkező földrengésre, így a lakosság nagy része fel van készülve arra, hogy minden pillanatban el kell hagyniuk a lakhelyüket. Végezetül hozzátette: péntek estig van vörös riasztás érvényben a tűzvész által érintett megyékben.