A V4-es országok képesek voltak a folyamatok befolyásolására

 

Három napon át tanácskoztak az EU állam- és kormányfői, hogy megállapodjanak, kit jelöljenek a csúcspozíciókra, köztük az Európai Bizottság elnökének. Megegyezés kedden késő este született. Az Európai Bizottság vezetői posztjáért először Manfred Webert indították, vele szemben azonban többen kifogást emeltek. A néppárt vezetői Frans Timmermans ellen is felemelték a szavukat. A két politikus bukása is mutatja, hogy megnövekedett a V4-ek érdekérvényesítő képessége.

Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babis cseh miniszterelnök a visegrádi országok egyeztetésén (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babis cseh miniszterelnök a visegrádi országok egyeztetésén (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A Kossuth Rádió Európai idő című műsorában felidézték Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjének szavait. Egy korábbi műsorban azt mondta: a négy V4-es miniszterelnök külön tárgyalt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, valamint Emmanuel Macron francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral is. Felhívta a figyelmet: a V4-es országok képesek voltak a folyamatok befolyásolására.

Párkányi Eszter szerint nem az a fontos, hogy ténylegesen megválasztottak-e fontos tisztségre a V4-ek valamelyikéből érkező politikust, hanem az, hogy Magyarország földrajzi helyzetével és lakosságával mekkora szerepet játszik az Európai Unió döntéshozatalában.

Ezt győzelemként kell értékelni – hangsúlyozta az elemző.

Az, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje azon bosszankodik, hogy a V4-ek Macronnal együtt megbuktatták a csúcsjelölti rendszert, örömre ad okot – mondta.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült.

Értsük meg jobban Európát!

euranet logo