Futóeseménnyel ünnepelték Európa napját

 

Május 9-én ünnepelték az unió tagállamaiban Európa napját, annak emlékére, hogy 1950. május 9-én vázolta fel Robert Schuman, az EU egyik alapítója a szorosabb európai együttműködésre vonatkozó tervét. Ennek emlékére ez a nap az európai béke és egység ünnepe. Európa jövője volt a témája az uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozójának Nagyszebenben, a román soros elnökség szervezésében. A Kossuth Rádió Európai idő című műsorának az összefoglalója.

Budapesten vasárnap tartották az Európa-napot hagyományos futóeseménnyel, valamint családi nappal, koncertekkel és ismeretterjesztő programokkal a Szabadság téren.

Sopronban május elsején tartották az Európa-napot, illetve az Európa-futást a magyar uniós csatlakozás emlékére. Idén a 15. évfordulón a város aktívan emlékezik nemcsak a 15 évre, de a 30. évfordulóra is, a határnyitásra, ami megnyitotta a demokratikus átalakulás folyamatát – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Európa-napi fesztivál Budapesten (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Átrendeződés várható az európai pártcsaládok között

Európa jövője volt a témája az uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozójának Nagyszebenben, a román soros elnökség szervezésében. A 2019 és 2024 közötti időszakra vonatkozó stratégiai menetrend volt a viták homlokterében, amely időszak politikai erőviszonyait a két hét múlva következő európai parlamenti választások döntik majd el.

A magyar kormányfő a találkozó előtt kiadott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy Európa élére bevándorlásellenes vezetőket kell választani. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott: „közös gondolkodásra gyűltek össze Európa jövőjéről, ám az emberek véleménye nélkül nem lehet egy ilyen beszélgetést lezárni, legfeljebb elkezdeni.”

Angela Merkel német kancellár szimbolikusnak nevezte, hogy az Európai Tanács a román elnökség idején az erdélyi Nagyszebenben ülésezik, valamint azt is, hogy Európa napján a nagy bővítési kör 15. évfordulóján Európa jövőjének kérdéseit vitatják meg. A csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozat az Európai Unió egységét hangsúlyozta a brit kilépés utáni időszakra – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

Kihasználhatja a Brexit-helyzetet a skót kormány

Nagyszebenben is szóba került a brit kilépés, a Brexit, aminek az időpontja egyelőre homályos, sőt, jelen helyzet szerint az új Európai Parlamentben is ott lesznek a brit politikusok. A kilépési időszakot egy hónapra meghosszabbították, és most a brit politikai pártok próbálnak dűlőre jutni, a kormány és az ellenzék próbál megegyezni a kilépés mindenki számára elfogadható formájáról – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

Az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, Iain Lindsay adott interjút a Kossuth Rádiónak a várakozásokról. „A skót kormány arról beszél, hogy lenne egy második referendum, ezt egyeztetniük kell a kormánnyal Londonban. Vannak olyanok, akik a jelen politikai helyzetet szeretnék kihasználni, viszont a kormány szempontjából mi úgy láttuk, hogy tartottunk egy népszavazást a skót függetlenségről 2014-ben, amelyen az emberek az Egyesült Királyságban maradás mellett szavaztak” – hangsúlyozta Iain Lindsay.

A Brexitről született döntést végre kell hajtani

Úgy folytatta: azt a renferendumot úgy írták le, hogy egyszeri és egyedi egy emberöltő alatt, így nem látjuk okát egy újabb népszavazásnak. Ugyanígy a kormány világossá tette azt is, hogy már volt egy referendum a Brexitről, és ha tartanánk egy másodikat, amelyen a többség a bennmaradás mellett szavazna, akkor ugyanígy jöhetne egy harmadik is, hiszen az állás egy-egy lenne.

„Amikor az emberek döntést hoznak, akkor ezt kell alapul vennünk. Érdemes észben tartani azt is, hogy a legutóbbi általános választásokon 2017-ben, a választók 85 százaléka vagy a Konzervatív Pártra vagy a Munkáspártra szavaztak, amelyek egyöntetűen azzal kampányoltak, hogy a Brexitről tartott népszavazáson született döntést végre kell hajtani” – mondta Iain Lindsay.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo