Átrendeződés várható az európai pártcsaládok között

 

Európa jövője volt a témája az uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozójának Nagyszebenben, a román soros elnökség szervezésében. A 2019 és 2024 közötti időszakra vonatkozó stratégiai menetrend volt a viták homlokterében, amely időszak politikai erőviszonyait a két hét múlva következő európai parlamenti választások döntik majd el.

A magyar kormányfő a találkozó előtt kiadott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy Európa élére bevándorlásellenes vezetőket kell választani. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott: „közös gondolkodásra gyűltek össze Európa jövőjéről, ám az emberek véleménye nélkül nem lehet egy ilyen beszélgetést lezárni, legfeljebb elkezdeni.”

Rendkívüli EU-csúcs Nagyszebenben (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)

Angela Merkel német kancellár szimbolikusnak nevezte, hogy az Európai Tanács a román elnökség idején az erdélyi Nagyszebenben ülésezik, valamint azt is, hogy Európa napján, a nagy bővítési kör 15. évfordulóján Európa jövőjének kérdéseit vitatják meg. A csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozat az Európai Unió egységét hangsúlyozta a brit kilépés utáni időszakra – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Európa jövője, a választások utáni politikai jövő volt a témája egy szűkebb körű találkozónak is a héten Budapesten, ahol a magyar miniszterelnök az osztrák alkancellárt fogadta.

„Az európai parlamenti választások előtt megkezdődött egy szövetségkeresés a néppárttól jobbra álló erők között” – ezzel magyarázta az Alapjogokért Központ igazgatója, hogy az elmúlt napokban előbb Matteo Salvini olasz belügyminisztert, majd Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt is fogadta Budapesten Orbán Viktor.

Szánthó Miklós szerint átrendeződés várható az európai pártcsaládok között, a konkrét folyamatokat viszont csak az EP-választás függvényében lehet majd látni.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet-logo