Közösen kampányol a német CDU és CSU

 

Közösen készül az uniós voksolásra a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU). A közelgő európai parlamenti választások csaknem 40 éves történetében először indul közös programmal a két párt. A keresztény értékek megőrzését és a külső határok védelmét helyezték a középpontba.

Úgy tűnik, a két párt túllépett a korábbi nézeteltéréseken, és nagy összefogást tanúsítanak a közelgő EP-választások miatt – tájékoztatott a Kossuth Rádió Európa Idő című műsorában a berlini tudósító. Manfred Weber, az Európai Néppárt bajor parlamenti frakcióvezetője nyitotta meg az uniópártok kampányát a német Münsterben, ahol Európa keresztény védelmére tett ígéretet.

Weber kulcsfontosságú kérdésként emelte ki Európa külső és belső biztonságát, a gazdasági versenyképességet és jólétet, illetve az alapvető értékek védelméről is említést tett. Ennek kapcsán elmondta, büszkének kell lenni arra, hogy a kontinenst a kereszténység formálta, és a CDU–CSU pártszövetség elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett. Weber most is a kontinensre leselkedő veszélyek között említette a nacionalizmust és a szerinte populista pártok öncélú politikáját.

A politikus természetesen nem hagyta ki a sorból a migrációt sem. Szerinte továbbra is fontos a rászorulók segítése, ezért véleménye szerint a menekültpolitika alapja továbbra is a humanitárius megközelítés. Ugyanakkor kiemelte, fontos a rend és a törvények betartása is. Javaslatában szerepelt a Frontex mihamarabbi megerősítése, illetve egy európai FBI létrehozásáról is beszélt.

A tudósító megjegyezte, a közvélemény-kutatások és felmérések alapján egyelőre még nem dübörög a kampány Németországban. A németek 58 százaléka még az európai parlamenti választás időpontjával sincs tisztában. De az is kiderült, a választásra jogosult emberek csaknem fele válaszolta azt, nem biztos, hogy részt vesz a voksoláson.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo