Stabilitást és biztonságot sugárzott a NATO az elmúlt 30 évben

 

A héten nemzetközi kerekasztal beszélgetést rendeztek a Külügyi és Külgazdasági Intézetben, a NATO megalakulásának hetvenedik évfordulója kapcsán. A Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában arról beszéltek, milyen európai feladatok előtt áll a NATO.

A NATO a hidegháború alatt rendkívül sikeres védelmi szövetség volt, képes volt arra, hogy egy hiteles elrettentést biztosítson az európai és az amerikai erők összefogásával. Ezzel elhárították azt a veszélyt, hogy külső támadás érje. Hosszú távú sikerességét bizonyítja, hogy 1990 után, amikor megszűnt a kétoldalú szembenállás, akkor a NATO képes volt arra, hogy adaptálódjon az új helyzetet – magyarázta a közrádióban Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

Mint mondta, egy ideig vita folyt arról, hogy milyen jellegűvé kell átalakítani a szövetséget az új helyzetben, de a vita eredménye az lett, hogy szükség van a NATO kollektív védelmére a jövőben is, ugyanakkor új feladatokat is el kell látnia.

A NATO ekkor vette föl azokat az új szerepeket, amelyek egy része a partnerségi kapcsolatokat jelenti, vagyis azt, hogy a volt szovjet blokkhoz tartozó országokkal szoros politikai és gyakorlati együttműködési viszonyt alakítson ki, mondta Sztáray.

Kiemelte: a szövetség vezetői és a tagországok felismerték, hogy a szövetség katonai képességeit használni lehet béketeremtő műveletek keretében is. Az 1990-es években kialakult az a meggyőződés, hogy a NATO katonai erőit békefolyamatokban is fel kell használni.

Ezen keresztül a NATO megtalálta eredeti kollektív védelmi szerepein túl a továbbiakat is, ezzel pedig az elmúlt harminc évben képes volt a szervezet arra, hogy a stabilitást és biztonságot kisugározza környezetébe – fogalmazott Sztáray Péter.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo