A legtöbb uniós állampolgár előnyösnek tartja az EU-tagságot

 

Csúcson az Európai Unió támogatottsága a tagállamok összességében – olvasható az Eurobarométer legfrissebb jelentésében. Az unió 27 tagállamának lakossága 68 százalékban úgy véli, hazájának előnye származott a tagságból. Nagy-Britanniát ebben a felmérésben külön tárgyalták.

A magyar megkérdezettek 78 százaléka válaszolt így, ugyanakkor a válaszadók mintegy fele szerint a dolgok rossz irányba mennek. A franciák és a görögök kétharmadnyian látják így a jövőt.

A migrációt összességében a harmadik legnagyobb kihívásnak tartják, viszont a máltaiak, az olaszok, a magyarok és a csehek szemében ez ma a legfontosabb európai probléma.

A Századvég Alapítvány negyedik éve készíti el az Európai Unió 28 országára kiterjedő Project28 felmérést. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában elmondta, az alapítvány legfrissebb kutatásában a legfontosabb megállapítás az, hogy a kritikákkal szemben az igazán európai elköteleződésű országokban még van olyan nemzetállami tenni akarás, amely az európai közösség megerősítésére és megújítására irányul.

Leszögezte: ez a tenni akarás a magyarokra is igaz, ugyanakkor az unió intézményeiben a bizalom megtört. Hozzátette: a magyarok 85 százaléka 15 évvel a csatlakozás után is az unióban maradna. A magyar emberek úgy ítélik meg, hogy a magyar kormány képes az uniós intézményi környezetben érvényesíteni a magyarok akaratát, ezért is magas azoknak a száma, akik az unióban maradásra szavaznának.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo