Megújulhat az Erasmus+ program

 

Egyszerűbben, és az eddiginél szélesebb körben férhetnek hozzá a diákok az unió legsikeresebb tanulmányi programjához, az Erasmus+-hoz. Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának jelentése a program költségvetésének háromszorosára emelését javasolja, hogy minél többen kapcsolódhassanak be a programba – nyilatkozta Bocskor Andrea, a szakbizottság néppárti alelnöke a Kossuth rádió Európai idő című műsorának.

Az Európai Unió legsikeresebb programjáról van szó, amely már kilencmillió emberhez jutott el összesen – mondta a politikus, majd hozzátette: sokan jeleztek vissza, hogy bonyolult és nehéz a hozzáférhetősége.

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Egy képzés akár több intézményben is elvégezhető (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ismertette: általában olyan diákok vesznek részt benne, akiknek kiemelkedő a tanulmányi eredménye vagy a szervezési készsége, és azok az iskolák, amelyek nyitottabbak, ezáltal jobban értesülnek a lehetőségekről.

A fentebb említett jelentéssel az Európai Parlament megpróbálja felhívni a figyelmet, hogy a lehetőségeket szélesebb körben is hozzáférhetővé kelt tenni olyanok számára is, akik bármilyen szempontból hátrányos lakóhelyről származnak, esetleg fogyatékkal élnek.

A jelentés szerint a program új elemekkel is bővülhet, például a „Fedezd fel Európát!” elnevezésűvel, amely a 18 évesek számára nyújt utazási lehetőséget. Egy másik ilyen újdonság az európai egyetemek hálózata, amelynek révén egy képzés akár több intézményben is elvégezhető anélkül, hogy bármilyen probléma lenne a kreditátvitellel, a tanulók pedig nemzetközi tapasztalatokat és tudáshátteret szerezhetnek, amely tovább emeli a képzés minőségét – fogalmazott.

Hozzátette: Szakképzési Kiválósági Központokat hoznak létre, amely a szakképzés fontosságára irányítja a figyelmet.

Bocskor Andrea komoly sikernek tartja, hogy megfelelő figyelmet kapnak a nyelvtanulási lehetőségek, és úgy véli: fontos, hogy a diákok ne csak az elterjedt, hanem a kisebbségi, veszélyeztetett és a jelnyelvek felé is nyitottak legyenek, az ehhez szükséges lehetőségek kiépítése szintén a program feladata.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo