Nem enged a migráció ügyében Brüsszel

 

A migráció volt az egyik központi témája az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóján, Brüsszelben. Az Európai Parlament elnöke kijelentette, hogy a testület készen áll arra, hogy új javaslatot vegyen fontolóra, amely általános szabályként határozná meg a migránsok tagországok közötti szétosztásán alapuló kötelező szolidaritási kvótamechanizmust.

Antonio Tajani EP-elnök, aki felszólalhatott az Európai Tanács ülésének elején, elmondta, a javaslat emellett lehetőséget biztosítana a tagállamoknak arra, hogy alternatív szolidaritási formákat válasszanak, objektív okokat figyelembe véve.

Megállapította az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfői által alkotott Európai Tanács, hogy csökkent az illegális határátlépések száma, aminek hátterében azok az intézkedések állnak, amiket korábban hoztak meg – jelentette a közmédia brüsszeli tudósítója a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Ilyen intézkedések például a külső határok őrizetének megerősítése, az embercsempészek elleni akciók, a migrációs megállapodások, amelyeket harmadik országokkal kötöttek.

Ennek ellenére azt is kimondják, hogy továbbra is minden létező és szóba jöhető migrációs útvonalon nagyon ébernek kell lenni, különös tekintettel arra, hogy a mediterrán útvonalak közül a nyugati és keleti oldalon ismét megélénkült a forgalom – mondta a tudósító. Az Európai Tanács külön kiemelte a Frontex megerősítését – tette hozzá a tudósító.

Mint mondta, egyértelműen megfigyelhető egyfajta sürgetés az EP-képviselők egy részéről, hiszen mandátumuk hamarosan lejár, 2019 májusában európai parlamenti választások lesznek, amely után megváltozhat a testület összetétele.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo