Megkezdődött a vita a halászati uniós pénzalap elosztásáról

 

Az Európai Parlamentben a héten megkezdődött a vita, a magyar édesvízi haltenyésztőket is érzékenyen érintő halászati uniós pénzalap elosztásáról. Erdős Norbert néppárti képviselő szerint fontos, hogy az akvakultúra ágazatnak megfelelő támogatás jusson.

Mint mondta, a jelentés előkészítése és vitája során a nemzeti érdekeket kívánta érvényesíteni.

„Meg kell tartani a vissza nem térítendő támogatásokat a termelő beruházások terén. A tárgyalás úgy kezdődött, hogy a bizottság letett egy javaslatot, amiben nem szerepeltek vissza nem térítendő támogatások” – nyilatkozta Erdős Norbert a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

„A második legfontosabb pont a költségvetés, 6,4 milliárd eurót kap jelenleg a halászati ágazat, a költségvetés növelésére is éltünk javaslattal” – fűzte hozzá.

További fontos pontok szerepelnek a jelentésben, az egyik a tiltott tevékenységekre, míg a másik arra tesz utalást, hogy az unió hangsúlyozottabban figyeljen oda, hogy az édesvízi halászat a környezetvédelem szempontjából többet nyújt, mint amennyit eddig gondoltunk róla – húzta alá Erdős Norbert.

Ez a négy pont egyértelműen tükrözi a magyar nemzeti érdekeket – hangzott el az Európai Idő adásában.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo