Védelmi stratégiát készít elő Franciaország

 

A határozott olasz fellépést követően Spanyolországot vették célba a migránsok, július végéig több mint 23 ezer illegális bevándorlót számoltak az országban. Az európai biztonság megerősítésére Franciaország védelmi stratégiát készít elő – összefoglaló az Európai Idő műsorából.

Az európai biztonság és védelem megerősítésére készít elő programot Franciaország a következő hónapokban, jelentette be a francia elnök, Emmanuel Macron. Szerinte ugyanis Európa biztonsága a jövőben nem épülhet kizárólag az Egyesült Államokra.

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint a program lényege, hogy Európa jövőjét ne az amerikai védelem alakulása alapozza meg. Bár az Egyesült Államok adja a 70 százalékát a védelmi költségvetésnek a NATO-ban, Európának a saját lábán kell megállnia. Macron konkrét tervvel is készül, melyet rövidesen az európai vezetők elé terjeszt.

A gazdasági bevándorlók miatt nő a feszültség

Egyre nagyobb nyomás nehezedik Spanyolországra, mely részben Olaszország szigorított migrációs politikájának köszönhető. A nagyszámú gazdasági bevándorló miatt nő a feszültség az országban – mondta Domonkos Endre, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos munkatársa. Mint mondta, a migránsok a Gibraltári-szoroson át érkeznek, és egyre többen Spanyolország felé veszik az irányt.

Év eleje óta július végéig 23 100 migránst regisztráltak az országban – tette hozzá. Júliusban már olyan erős volt a migrációs nyomás Spanyolország déli partjainál, hogy Susana Diaz tartományi elnök az Európai Uniótól, míg Pedro Sanchez szocialista kormányfő  Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől kért segítséget levélben. Az országnak 55 millió eurónak megfelelő összeget küldenek.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo