Nagyon fontos európai választás előtt állunk

 

Jövő év májusában lesznek az európai parlamenti választások. Mire számíthat az európai jobboldal? Erősödik, vagy megosztottá válik ez az erő? A Kossuth Rádióban erre keresték a választ.

Szabó Dávid, a Századvég kutatási igazgatója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában kijelentette: semmiképp nem lehet egységes európai jobboldalról beszélni. Természetesen más kérdés, hogy kiket tartunk jobboldalinak – tette hozzá.

Vannak, akik a nemzetek Európájában hisznek, akik nem ülnek fel egyfajta „progresszió-vonatra”. A progresszív gondolkodás pedig nem a jobboldalnak a sajátja elsősorban – véli a szakember. Szabó Dávid az Európai Néppárt centrista szárnyát például az európai baloldalhoz sorolná. Véleménye szerint nagy kérdés lehet a jobboldali pártoknak az, hogy milyen formációban induljanak a 2019-es választásokon.

A kép illusztráció (Fotó: thekovtun / Shutterstock)

A kép illusztráció (Fotó: thekovtun / Shutterstock)

A szakértő elmondta: nagyon fontos választás előtt állunk, magas a tét, így sok dinamikát is láthatunk mind a jobb-, mind a baloldalon.

Hozzátette: vélhetően a regnáló centrumpolitikai erők teret fognak veszíteni az új, felemelkedő bal- és jobboldali, be nem sorolható, mégis populistának nevezett mozgalmak javára. Éppen ezért a legtöbb párt szeretné meggátolni térvesztését. Míg Orbán Viktor magyar miniszterelnök víziója szerint az európai jobboldalnak vissza kell találni a konzervatív keresztény értékekhez, addig mások inkább a középre húzódást választják. Szabó Dávid szerint azonban a középre húzódás taktikája nem jó stratégia.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo