Közép-európai győzelemmel végződhet a kiküldetési szabályok vitája

 

Egy EP-szakbizottsági szavazás után úgy tűnik, a közép-kelet-európai, köztük a magyar fuvarozók számára alakulhatnak kedvezően az unióban sok vitát kiváltó kiküldetési szabályok, ugyanis a nemzetközi fuvarcégek alkalmazottai mentesülhetnének az szigorú, anyagi és egyéb intézkedéseket előíró jelenlegi szabálytervezet alól. Deli Andor, a szakbizottság néppárti jelentéstevője a Kossuth Rádió Európai Idő műsorában úgy fogalmazott: ez egy részsiker, azonban még az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia ezt a szakbizottsági jelentést ahhoz, hogy általános érvényű szabály váljon belül ez EU-ban.

Egy nyert csatán túl nagy áttörésnek nevezte a vajdasági EP-képviselő a szakbizottsági sikert, különösen az uniós politikai viszonyok és a nyugati-európai országok hatalmas nyomásgyakorlása miatt, arra viszont felhívja a figyelmet, hogy ezután még sok csatát kell megnyerni a végső győzelemhez.

A veszély még nem múlt el, hangzott el a rádióműsorban; Deli Andor elmondta, a javaslatnak mandátumot kell kapnia a plenáris ülésen is – ez akár már június második hetében megtörténhet – ahol, ha nem lesz kifogás emelve, azt a szakbizottsági döntést hallgatólagosan elfogadhatják, viszont ha 76 képviselő aláírást gyűjt, akkor a kérdést napirendre kell venni, és a plenáris ülésnek kell szavazni róla – lebbentette fel a fátylat az EP döntési mechanizmusairól a kérdés kapcsán a magyar EP-képviselő.

Deli Andor szeretné látni, hogy működjön a hallgatólagos jóváhagyás, viszont tart tőle, hogy ha nagyon muszáj lesz, akkor egy 751 fős EP-ben nem lesz nehéz a kellő aláírást összegyűjtenie az ellenérdekelt félnek a kérdés szavazásra viteléhez.

Áttörés jöhet a kilométerórák manipulálása elleni harcban

Statisztikák szerint minden második használt autó, amit Nyugat-Európából keletre visznek, átesik a kilométerszámláló visszatekerésén. Ezen az emberi életeket veszélyeztető állapoton egy EP-határozat változtatna, ami Deli Andor szerint nem egy uniós hatáskör, netán uniós hivatalt eredményezne, hanem egy tagállamokon átívelő rendszert, amivel ki lehetne szűrni – holland példa alapján – az ily módon manipulált autókat, és így javulna az emberek és a közutak biztonsága is.

Elmondása szerint ez csalás, ami ellen csak a határokon átnyúló, tagállami szintű adatbázis létrehozása nyújthat védelmet, ez pedig egy megfelelő fogyasztói biztonságot eredményezhetne – összegzett Deli Andor.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo