Surján: A keresztény értékeket tisztelő és azokat megvédő Európai Parlamentre van szükség

 

Ha feladjuk a kereszténységből fakadó kulturális értékeinket, akkor nem marad semmink – mondta Surján László egykori uniós képviselő.

Jó tíz évvel ezelőtt még az együtt gondolkodás, a békés hangvétel volt jellemző az Európai Parlamentre, mára azonban mindez jelentősen átpolitizálódott, manapság már a nemzeti parlamentekre jellemző harcos viták vannak ott is – jelentette ki Surján László a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott interjújában.

A jelenlegi parlamenti összetétel nem felel meg a polgárok által képviselt erőviszonyokkal

A volt uniós képviselő szerint a néppárti frakció mint a legerősebb politikai tömörülés korábban a saját nézeteinek megfelelő ügyeket képviselt, manapság viszont már olyanok mellé is áll időnként, ami ellentétes az általa hivatalosan képviselt világnézettel.

Ilyen például a genderideológiával kapcsolatos kérdések ügye, vagy éppen a Magyarország megbüntetésére, elítélésére vonatkozó előterjesztések. Ez azt jelzi, hogy a baloldali-liberális erők egyre nagyobb hatással bírnak az Európai Parlamentben zajló dolgokra – tette hozzá.

A politikus szerint az EU parlament jelenlegi összetétele nem felel meg a nemzeti parlamentekben kialakult erőviszonyoknak. A közelmúlt európai választásain ugyanis jelentősen megerősödtek azok a pártok, amelyek a bevándorlás elősegítése helyett a határok védelmét tartják fontosnak.

Változó légkör

Ezt a változó légkört jelzi az is, hogy Szlovéniában Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a jelenlegi legnagyobb európai problémának nevezte a migrációt, és amit Orbán Viktor tett ebben az ügyben, azért nem kritika, hanem támogatásnak kellene járnia Brüsszelből – mondta.

Ha ez a folyamat tovább tart, akkor a jövő évi választáson ezek az erők jelentős fölénybe kerülhetnek az Európai Parlamentben is. Ehhez viszont az kellene, hogy az európai polgárok a nemzeti választásokhoz hasonló számban járuljanak az urnákhoz az EP választásokon is – vélekedett Surján László.

A politikus ugyanakkor rossz folyamatnak nevezte azt, hogy a nemzeti választást elbukó pártok Brüsszel segítségével próbálnak meg revansot venni a győzteseken. Ez azt hozza magával, hogy egyes európai körök túllépve hatáskörükön, különböző határozatokat hoznak, véleményeket nyilvánítanak. Ezeknek bár jogi következményei nincsenek, mindenképpen felkavarók – tette hozzá.

A keresztény kultúra védelme

Surján László szerint az európai keresztény értékek képviselete egyre halványabb az Európai Parlamentben. A keresztény erők egyre többet engednek, ilyen eset például, hogy a holland kereszténydemokraták az eutanázia lehetőségeinek kiszélesítése mellett foglaltak állást, pedig ez teljesen szembemegy a keresztény értékekkel.

Nem szabad megengednünk azt, hogy miközben a müezzin egyre hangosabban szólít imára az európai városokban, addig néhány helyen betiltják a harangozást, mert állítólag zavarja a polgárokat. A keresztény értékrend ugyan megrendült, de pótolhatatlan. De remélem egyre többen döbbenek rá arra, ha eldobjuk a kereszténységből fakadó kulturális értékeinket, akkor nem marad semmink – fogalmazott Surján László.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo