Migránsbiznisz – több tízezer embercsempész, euró-milliárdok évente

 

Az európai hatóságok szerint mintegy 65 ezer embercsempész szállítja Európába az illegális bevándorlókat.

Egyre virágzóbb iparág a migránsok Európába szállítása. Az unió rendőri együttműködésének hatósága csütörtökön tette közzé jelentését, amely szerint legalább 65 ezer embercsempész szállítja át a Földközi-tengeren az Európába igyekvőket. Mindez pedig évente több milliárd eurós bevételt hozó üzlet számukra.

Sárközy Júlia, az M1 tudósítója elmondta, hogy most már egyfajta luxusút keretében is jöhetnek a tehetősebb bevándorlók. Számukra 3-4 ezer euróért, kényelmes és gyors motorcsónakokat, érkezéskor száraz ruhát és a továbbhaladáshoz szükséges hamis papírokat is biztosítanak a csempészek.

Az elsődleges útvonal a Tunézia és Szicília közötti mintegy 300 kilométeres folyosó, amely mindig is egyfajta csempészútvonalként szolgált. Az Europol ugyanakkor jelezte, hogy a luxusutak keretében Európába csempészettek között lehetnek dzsihadisták, szélsőséges muszlimok is. Egyes jelentések szerint ugyanis az utóbbi hetekben rengetegen érkeztek közülük Tunéziába, vélhetően azért, hogy innen továbbutazzanak Szicíliába, majd Európa más részébe.

Az olasz hatóságok néhány napja elfogtak és őrizetbe vettek egy olaszokból és tunéziaiakból álló, 13 fős csempészbandát, akik az illegális benvádorlók mellett tekintélyes mennyiségű cigarettát is megpróbáltak behozni. Ez az eset azonban meglehetősen ritka, hiszen a jól felszerelt és szervezett csempészbandák továbbra is szinte láthatatlan módon végzik tevékenységüket – mondta el az Európai időnek Sárközy Júlia.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet-logo