Fejlesztik a horvát-magyar kapcsolatokat

 

A horvát-magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a gazdasági, turisztikai előrelépésért dolgozik a Pannon Európai Területi Társulás. A 67 magyar, horvát és szlovén taggal működő szervezet eszéki konferenciáján a héten a területfejlesztési problémák lehetséges megoldásait is számba vették a résztvevők.

Vitályos Eszter, az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában elmondta, a határokon átnyúló közös programok megvalósulására 1,6 tized milliárd euró áll rendelkezésre ebben a költségvetési ciklusban.

Kifejtette: elsősorban kulturális együttműködések jönnek létre, illetve az épített, valamint a természeti környezet különböző fejlesztései, valamint infrastruktúra-fejlesztések – kerékpárutak, közutak, vagy határnyitás-építés is – valósulnak meg.

Mint mondta, több mint 106 százalékig kiírták a forrásokat, vagyis itt is él az a 10 százalékos többletkötelezettség-vállalás, melyet a kormány jóváhagyott. Több mint 540 pályázati felhívást jelentettek meg, több mint 9500 milliárd forint összegben, mely a strukturális alapokat érinti.

A következő időszak 2021-től esedékes, ennek előkészítése már megkezdődött.

Egyelőre nem tudni, mekkora összeg illeti meg hazánkat, ám biztató, a múlt héten Magyarországon ját Günther Oettingen költségvetésért felelős biztos, aki azt mondta, csak kevéssel fog csökkenni a keret.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet-logo