Megerősödnek a magyar-brit gazdasági kapcsolatok

 

A magyar és a brit gazdasági kapcsolatokat segítő megállapodást kötött a budapesti és a londoni iparkamara.

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a londonival, a kereskedelmi fejlesztés, gazdasági együttműködés és az üzleti kapcsolatok megerősítéséről. A megállapodással a vállalkozások forráshoz, illetve piachoz jutását, a szakképzést, továbbá a szabályozói környezet egyszerűsítését, a bürokrácia csökkentését segítik elő.

Krisán László, a BKIK elnöke úgy vélekedett a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában, hogy a vállalkozót egy dolog érdekli: tagként vagy regisztráltként tud-e olyan szolgáltatást kapni, ami a napi életét megkönnyíti. Ez négy területre irányul: az egyik a pénz, a forrás, ami lehet hitel, tőke, pályázat vagy garancia; a másik a piacra jutás, a harmadik az adminisztrációs túlbürokratizált hazai intézmény kordában tartása, a negyedik pedig a tudásközpontúság, például a szakképzés, a mesterképzés, az OKJ-s képzés, melyekben a kamarának hagyományos és közfeladatai is vannak – sorolta.

 

Szerinte ha egy akkora város mint London, és annak kamarája át tudja nekünk adni azokat a gyakorlatokat, amelyek segíthetnek a hazai vállalkozások életének megkönnyítésében, akkor az egyszerűbbé tenné a működésüket.

A megállapodásnak egyébként fontos szerepe lesz majd a Brexit utáni brit uniós együttműködésben is. A londoni iparkamara számára a mindennapok részét teszi ki a Brexit, illetve a kilépésre való felkészülés, az érdekeik kifejtése. A tárgyalások már arról szólnak, hogy a jövőben milyen kapcsolatok alakulnak ki az unió tagállamai és az Egyesült Királyság között. A londoni kamara elnöke, Colin Stanbridge szerint nagy szükség van a kilépés utáni átmeneti időszakra.

Hozzátette, számukra fontos lépés, hogy a kilépés után a lehető legszorosabb gazdasági kapcsolatokat tudják kiépíteni, ebben pedig a nagyvárosok kamarái fontos szerepet játszhatnak. Többek között biztosíthatják, hogy a kereskedelem normális keretek között folytatódhasson, hogy a budapesti és a londoni vállalkozásoknak hasznot hozzon.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet-logo