Kovács Zoltán: Így látták a rendszerváltozást Dániából

 

A rendszerváltoztatás tapasztalatairól folytatott eszmecserét Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Dániában, többek között Mogens Lykketoft korábbi dán külügyminiszterrel egy pódiumbeszélgetés keretében szerdán.

Kovács Zoltán az MTI-t telefonon tájékoztatva elmondta: a beszélgetés során a dán fél felidézte, hogy a vasfüggöny leomlásakor „egész Nyugat-Európa meg volt arról győződve, hogy a demokratikus átmenet során egyebek között a gazdaságpolitikában egy mindenki számára egyformán alkalmazható recept mentén, egy minta mentén lehet megújítani az európai gazdaságokat”.

Az államtitkár elmondása szerint Magyarország ugyanakkor az elmúlt 9 évben azt tapasztalta, hogy a közép-európai országoknak „az elhibázott, idejétmúlt és sikertelen neoliberális gazdaságpolitikával szemben a saját polgáraik számára fontos gazdaságpolitikát kell csinálniuk”.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Kovács Zoltán elmondta, hogy mindez általánosságban érvényes a politikára is. „Minden demokráciát a maga keretében, közegében kell gyakorolni”. Szerinte ahogy Nyugat-Európában sincs egy mintája a demokrácia gyakorlásának, úgy Közép-Európában – beleértve Magyarországot – is „mindenkinek a maga számára a leghatékonyabb, leginkább működőképes formát kell alkalmazni” – tette hozzá.

Kovács Zoltán elmondta, hogy ezzel kapcsolatban szóba került a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárásról zajlott hétfői brüsszeli meghallgatás. Szerinte a demokratikus intézményrendszer kialakításával kapcsolatos elsődleges szempont a magyar embereknek való megfelelés.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy részt vett egy dán televíziós műsorban is, amelynek elején a magyar miniszterelnököt az „újkori autokraták körében ábrázolták”. Ezzel kapcsolatban elmondta: felhívta a figyelmet arra, hogy „milyen módszertani és politikai tévedés megpróbálni összehasonlítani olyan, egymással össze nem hasonlítható politikai berendezkedéseket, illetve olyan eljárásokat, amelyek különböző kontinenseken és különböző kultúrákban születtek problémák megoldására”.

Csakúgy, mint a pódiumbeszélgetés során, a televíziós műsorban is szóba került a 30 évvel ezelőtti rendszerváltoztatás – mondta Kovács Zoltán. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a magyar kormány ugyanazt az elvet követi, amelyet 1989-ben és 1990-ben követett a vasfüggöny lebontásakor, a kommunizmus megbuktatásakor, azaz „következetesen antikommunista, a kommunista múlt örökségétől megszabadulni akaró politikát” folytat.

Az államtitkár találkozott dán újságírókkal is egy háttérbeszélgetés keretében, illetve eszmecserét folytatott a dán miniszterelnöki hivatal kommunikációs vezetőjével a kormányzati kommunikációról.