Csehországban továbbra is a bevándorlás miatt nő a lakosság száma

 

Mintegy 19 ezer fővel 10,669 millióra nőtt Csehország lakossága az idei év első felében, elsősorban a bevándorlás miatt – közölte csütörtökön a Cseh Statisztikai Hivatal.

Idén június végéig több mint 34 ezer külföldi állampolgár telepedett le Csehországban, míg a kivándorlók száma mintegy 13 ezer volt. A legtöbben továbbra is Ukrajnából és Szlovákiából érkeznek Csehországba. “A bevándorlók több mint 40 százaléka, 11 700 ember Ukrajnából érkezett, az Ukrajnába távozók száma 3100 volt” – közölte Michaela Nemecková, a statisztikai hivatal demográfiai szakmunkatársa.

“Csehország a rendkívül alacsony munkanélküliség és a növekvő bérek miatt nagyon vonzó a külföldiek, elsősorban a kelet-európaiak számára” – mutatott rá Stepán Krecek, a BH Securities pénzügyi tanácsadó társaság szakértője. Hozzátette, amennyiben a tendencia nem változik, tíz év múlva Csehország lakossága meghaladja a 11 millió főt.

A január-júniusi időszakban 54 735 gyerek született, 1800-zal kevesebb, mint tavaly. A házasságon kívül született gyerekek aránya 48,2 százalékra csökkent. Tavaly ez a mutató 48,5 százalék volt. A legtöbb gyereket, az újszülöttek több mint 20 százalékát, 29 és 31 év közötti nők hozták világra.

Az elhalálozások száma 1600-zal 56 836-ra csökkent. A házasságok száma mérsékelten emelkedett. Az első fél évben 22 433 pár esküdött örök hűséget egymásnak, hatszázzal több, mint a tavalyi első hat hónapban. A válások száma 161-el 12 155-re csökkent.