Palkovics: Erősödik a magyar-francia innovációs együttműködés

 

Erősödik a magyar-francia innovációs együttműködés, a francia miniszterrel azonosan vélekednek a területet érintő kérdésekről, és közös ügyekről – mondta kedden az MTI-nek telefonon Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Párizsból.

Beszámolt arról, hogy hét tárgyalást folytat a francia innováció és kutatásfejlesztés vezetőivel, közöttük Frédérique Vidal felsőoktatási, kutatási és fejlesztési miniszterrel.

Tárgyaltak az együttműködésről Pasteur-intézettel, amely már megbeszéléseket kezdett a Semmelweis Egyetemmel közös projektek pályázati támogatásának elnyerése érdekében. Tárgyaltak arról is, hogyan vehetne intenzívebben részt a francia fél a szegedi lézerkutató központ munkálataiban.

A kutatóintézet-hálózattal megbeszélést folytatnak atomhulladék lézeres lebontásának kifejlesztéséről magyar és francia tudósok részvételével.

A miniszter rendkívül eredményesnek és pozitívnak nevezte a tárgyalásokat, francia partnerével azonosan látják az innováció jelentőségét, azonosan vélekednek az európai ügyekről. Erősödik az együttműködés azzal, hogy létrejönnek az európai egyetemi szövetségek, amelynek magyar tagja az Eötvös Loránd Tudományegyetem is – mutatott rá a miniszter.

A címlapfotó illusztráció.