Migránsokat szállító csónak süllyedt el a tunéziai partoknál

 

Elsüllyedt egy illegális bevándorlókat szállító csónak kedden Tunézia partjai közelében, legalább ketten meghaltak és tizennégyen eltűntek - közölte a tunéziai parti őrség szóvivője.

A hatóságoknak sikerült kilenc embert kimenteni, az eltűnteket keresik. A csónak Szfaksz városától mintegy tíz kilométerre süllyedt el.

Husszem Dzsebabli elmondása szerint az utóbbi két napban a tunéziai parti őrség tíz olyan csónakot tartóztatott fel, amelyek migránsokat szállítottak Európa felé. Őrizetbe vettek 192 embert, három iraki kivételével valamennyi tunéziai állampolgár volt.

Tunéziában vasárnap elnökválasztást tartottak, és ezzel összefüggésben a biztonsági erők több mint 100 ezer tagját mozgósították országszerte. Tunéziából sok bevándorló próbál Európába eljutni, illetve az észak-afrikai ország fontos tranzitpontja is a más afrikai országokból Európába tartó migránsoknak.

A tunéziai partok közelében az utóbbi időben két alkalommal szenvedett súlyos balesetet illegális bevándorlókat szállító hajó: júliusban 86, júniusban pedig legalább 65 afrikai migráns fulladt a tengerbe. Mindkét szerencsétlenül járt hajó Líbiából indult el Európa felé.

A címlapfotó illusztráció.