Junckernek nem tetszik hogy Orbán Viktornak Magyarország az első

 

Az Európai Bizottság elnöke az Euronews hírcsatornának adott csütörtöki interjújában úgy vélte, Orbán Viktor első számú gondja nem Európa, hanem Magyarország.

Mint mondta, magyar vezetőnek tartja Orbánt, nem európainak. Az erre vonatkozó kérdés kapcsán pedig hangsúlyozta: „ha csakis a saját országunk érdekel bennünket, ahol feltüzeljük az érzelmeket anélkül, hogy figyelnénk a tágabb európai összefüggésekre, akkor nem vagyunk európai vezetők, vak nemzeti vezetők vagyunk.”

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - Fotó: EPA/Stephanie Lecocq

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – Fotó: EPA/Stephanie Lecocq

Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanas évek végén, mivel szembeszállt a szovjet megszállással. Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt. De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult. Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett az Európai Bizottsággal szemben. Még annak ellenére is, hogy a bizottság sokat tett Magyarországért, amit magánbeszélgetések során Orbán is elismer, nyilvánosan azonban nem” – emelte ki Juncker.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Orbán le akarta őt győzni a Brüsszel-ellenes kampányával, de nem sikerült. Majd hozzátette, bár nagy különbségek vannak a gondolkodásukban, személyes kapcsolatuk továbbra is jó, így időnként viccelődni is tudnak egymással.